Örökség

ELSŐ FEJEZET-2

– A zúzódott bordák meggyógyulnak, ahogy az arcom is. Tényleg az arcomra koncentrált.

– Bevitethetjük a kórházba most, és beszélhetünk az után, hogy látta egy orvos.

– Inkább akkor mennék… amikor odalent végeztek.

– Megértem. – Riley ismét Adrianre nézett. – Nem baj, ha a szobádban beszélgetünk, Adrian?

– Azt hiszem, nem. – A kislány felállt, kendővel felkötött karját a mellkasához szorítva. – Nem engedem, hogy az anyukámat börtönbe vigyék.

– Ne butáskodj, Adrian.

Adrian nem figyelt az anyjára. Zöld szemével, amely világosabb volt, mint az anyjáé, egyenesen Riley szemébe nézett.

– Nem engedem.

– Megértettem. Csak beszélgetni fogunk, rendben? Idefent van a szobád?

– Jobbra a második ajtó – mondta Lina. – Menj csak, Adrian, menj Riley nyomozóval. Utána megnézzük Mimit. Minden rendben lesz.

Adrian ment elöl, és Riley újra elmosolyodott, amikor beléptek a rózsaszínűre és tavaszi zöldre festett szobába. Az ágyon nagy plüsskutya feküdt.

– Ez igazán remek szoba, és nagyon rendes.

– Ma reggel ki kellett takarítanom, különben nem nézhetem meg a cseresznyevirágzást, és nem kapok fagylaltkelyhet. – A kislány összerezzent, egészen úgy, mint Lina. – Ne mondja el a fagylaltkelyhet. Úgy volt, hogy joghurtos jégkrémet veszünk.

– A mi titkunk marad. Az anyukád nagyon szigorúan veszi, hogy mit eszel?

– Néha. Többnyire. – Adrian szemében könnyek csillogtak. – Mimi meg fog halni, mint az a férfi?

– Megsérült, de nem igazán súlyosan. És tudom, hogy jól gondoskodnak róla. Mi lenne, ha leülnénk ide ezzel a fickóval? – Riley leült az ágy szélére, és megsimogatta a nagy kutyát. – Hogy hívják?

– Ő Barkley. Harrytől kaptam karácsonyra. Most nem lehet igazi kutyánk, mert New Yorkban élünk, és sokat utazunk.

– Remek kutyának tűnik. Elmondanád nekem és Barkley-nak, hogy mi történt?

Áradt belőle a szó, mintha egy gát szakadt volna át.

– A férfi az ajtóhoz jött. Egyfolytában csöngetett, úgyhogy kimentem megnézni. Nekem nem szabad kinyitnom az ajtót, ezért megvártam Mimit. Ő kijött a konyhából és kinyitotta az ajtót. Aztán nagyon gyorsan megpróbálta újra becsukni, de a férfi, az a férfi belökte az ajtót, aztán Mimit is ellökte. Majdnem elesett.

– Ismerted a férfit?

– Nem, de Mimi igen, mert Jonnak szólította, és azt mondta neki, hogy menjen el. A férfi dühös volt, üvöltözött és csúnya szavakat mondott. Nekem nem szabad kimondanom őket.

– Semmi baj. – Riley tovább simogatta Barkley-t, mintha igazi kutya volna. – Értem a lényeget.

– Látni akarta az anyut, de Mimi azt mondta, nincs itthon, pedig itthon volt. Az emeleten zuhanyozott. A férfi egyfolytában üvöltözött, és pofon vágta Mimit. Megütötte. Nem lett volna szabad neki. Megütni valakit rossz cselekedet.

– Tényleg rossz dolog volt.

– Rákiabáltam, hogy hagyja békén, mert a karját szorongatta, és bántotta. És rám nézett. Előtte nem is vett észre, de akkor rám nézett, és én megijedtem, ahogy nézett. De bántotta Mimit, és én dühös lettem. Mimi rám szólt, hogy menjek fel, de a férfi bántotta őt. Aztán… megütötte… ököllel. – Adrian a jó kezével mutatta, de közben kicsordultak a könnyei. – És Mimi elesett, az arca véres volt, és én futottam. Rohantam, hogy szóljak anyunak, de a férfi elkapott. Megrántotta a hajamat, nagyon erősen húzta, úgy rángatott fel a lépcsőn, és én anyuért sikoltoztam.

– Akarsz kicsit pihenni? Várhatunk, mielőtt elmondod a többit.

– Nem, nem. Anyu kiszaladt, és meglátta a férfit. Egyre csak kérlelte, hogy engedjen el engem, de nem engedett. A férfi egyfolytában azt hajtogatta, hogy anyu tönkretette az életét, és közben rengeteg csúnya szót mondott. Az igazán csúnyákat, anyu meg folyton azt mondta, hogy ő senkivel sem beszélt, és rendbe hozza, csak a férfi engedjen el engem. De ő bántott, és csúnyákat mondott rám, és… és eldobott.

– Eldobott?

– A lépcsőn. A lépcsőhöz vágott, és megütöttem a csuklóm, és az lángolt, beütöttem a fejem is, de nem sokat estem le. Talán csak néhány fokot. Az anyu sikított, és a férfira támadt, verekedett vele. A férfi megütötte az arcát, és a kezével ezt csinálta… – Adrian fojtogató mozdulatot tett. – Nem tudtam megmozdulni, és a férfi megütötte az anyu arcát, de ő vissza­ütött, megrúgta, és tovább verekedtek, és aztán… aztán a férfi átesett a korláton. Anyu ellökte, hogy elmeneküljön, hogy odajöhessen hozzám. Az arca csupa vér volt, meglökte a férfit, ő pedig átesett a korláton. Az ő hibája volt.

– Rendben.

– Mimi felkúszott a lépcsőn, és azt mondta, jön a segítség. Közben anyu felvett és átölelt. És mindenki véres volt. Soha senki sem ütött még meg. Gyűlölöm, hogy ő volt az apám.

– Honnan tudod, hogy ő volt?

– Abból, amit üvöltözött, meg ahogy hívott. Nem vagyok buta. És azon a főiskolán tanít, ahol az anyu tanult, és azt mesélte, hogy a főiskolán találkozott az apámmal. Szóval… – Adrian vállat vont. – Ennyi. Mindenkit megütött, büdös volt, és megpróbált ledobni a lépcsőn. Azért esett le, mert gonosz volt.

Riley átkarolta Adrian vállát és arra gondolt, hogy ez így van.

Mimit éjszakára bent tartották a kórházban. Lina a kórház ajándékboltjában vett neki virágot – a legszebbet, amit kaphatott –, és bevitte a szobájába. Adriant életében először megröntgenezték, és amint a duzzanat lelohadt, megkapta élete első gipszét.

Lina nem vesződött vele, hogy befejezze a Mimi által elkezdett vacsorát, helyette pizzát rendelt.

Isten a tanúja, a gyerek megérdemelte. Ahogy ő maga is kiérdemelt egy igazán nagy pohár bort.

Töltött magának, s miközben Adrian evett, saját ezeréves szabályát megszegve töltött egy másodikat.

Millió telefonhívást kell elintéznie, de az várhat. Minden más várhat, amíg nem érzi magát stabilabbnak.

A hátsó udvaron ettek, az árnyas fák és kerítés biztosította magányban. Vagyis inkább Adrian evett, míg Lina egyetlen falaton rágódott, miközben a bort kortyolgatta.

Talán kicsit hűvös volt ahhoz, hogy a szabadban vacsorázzanak, és több mint késő ahhoz, hogy Adrian pizzát egyen, de a rossz nap az rossz nap.

Lina remélte, hogy a lánya aludni fog, de be kellett ismernie, hogy kicsit bizonytalan volt az esti rituáléval kapcsolatban. Eddig azt Mimi intézte.

Talán egy habfürdő… feltéve, hogy Adrian szárazon tartja az ideiglenes gipszet. A gipsz gondolata, s az, hogy mennyivel rosszabb lehetett volna, arra ösztökélte, hogy ismét teletöltse a poharát.

De ellenállt. Linának erős önfegyelme volt.

– Hogyhogy ő volt az apám?

Lina ránézett, és látta, hogy az arany-zöld szempár őt figyeli.

– Mert valaha fiatal és ostoba voltam. Sajnálom. Mondanám, hogy bárcsak ne lettem volna, de akkor te sem lennél itt, ugye? Nem tudom helyrehozni azt, ami régen történt, csak azt, ami most van, és ami még jön.

– Kedvesebb volt, amikor fiatal és ostoba voltál?

Lina erre felnevetett, mire a bordái szánalmasan nyöszörögő hangot adtak ki. Eltűnődött, mennyit mondhat el egy hétévesnek.

– Azt hittem, igen.

– Máskor is megütött?

– Egyszer. Csak egyszer, és utána soha többé nem láttam. Ha egy férfi egyszer megüt, valószínűleg többször is meg fog.

– Korábban azt mondtad, hogy szeretted az apámat, de a dolog nem működött, és ő nem akart minket, szóval többé nem számít.

– Azt hittem, szeretem. Ezt kellett volna mondanom. Csak húszéves voltam, Adrian. Ő idősebb volt, jóképű, elbűvölő és okos. Fiatal professzor. Beleszerettem abba, akinek hittem. És azóta tényleg nem számított.

– Miért volt ma olyan dühös?

– Mert valaki, egy riporter rájött és megírta, mi történt. Nem tudom, hogyan, nem tudom, ki mondta el neki. Nem én.

– Nem te, mert már nem számított.

– Pontosan.

Mennyit mondhat el? – gondolta Lina újra. Az adott körülmények közt talán mindent.

– Nős volt, Adrian. Felesége és két gyereke volt. Nem tudtam. Vagyis hazudott nekem, és azt mondta, válófélben van. Hittem neki.

Tényleg hitt? – tűnődött Lina. Nagyon nehéz most visszaemlékezni.

– Lehet, hogy csak akartam, de hittem. Saját kis lakása volt a főiskola közelében, szóval elhittem, hogy lényegében egyedülálló. Később megtudtam, nem én voltam az egyetlen, akinek hazudott. Amikor az igazság kiderült, szakítottam vele. Nem igazán érdekelte.

Nem teljesen igaz, gondolta. Kiabált, fenyegetőzött, lökdöste.

– Aztán rájöttem, hogy terhes vagyok. Később, sokkal később, mint kellett volna, és úgy éreztem, el kell neki mondanom. Akkor ütött meg. Nem volt részeg, mint ma.

Ivott, gondolta, de nem volt részeg. Nem úgy, mint ma.

– Azt mondtam neki, hogy nem akarok és nem is kell tőle semmi, és hogy nem alázom meg magam azzal, hogy bárkinek is eláruljam, ő a biológiai apa. Aztán otthagytam.

Lina nem említette a fenyegetéseket, a követelőzést, hogy szabaduljon meg a gyerektől, és a többi ocsmányságot. Semmi értelme sem lett volna.

– Befejeztem a félévet, lediplomáztam, aztán hazamentem. Papa és nagyi segített. A többit már tudod, hogy hogyan kezdtem el órákat tartani és videókat csinálni, amikor veled terhes voltam… más terhes nőknek, aztán a fiatal anyukáknak és a kisbabáiknak.

– Jógababa.

– Igen.

– De ő mindig gonosz volt. Ez azt jelenti, hogy én is az leszek?

Istenem, de rossz ebben az anyadologban! Igyekezett arra gondolni, mit mondana a saját anyja.

– Gonosznak érzed magad?

– Néha dühös leszek.

– Na ne mondd. – Lina elmosolyodott. – Azt hiszem, a gonoszság választás, és te nem akarsz gonosz lenni. Abban viszont igaza volt, hogy nem hasonlítasz rá. Túl sok van benned a Rizzókból.

Lina átnyúlt az asztalon, és megfogta Adrian ép kezét. Talán túlságosan felnőttesnek érezte a beszélgetést, de ez volt a legjobb, amit tehetett.

– Ő nem számít, Adrian, csak ha hagyjuk, hogy számítson. Szóval nem fogjuk hagyni.

– Börtönbe kell menned?

Lina ráemelte a borospoharát.

– Nem fogod hagyni, emlékszel? – Aztán meglátta a tekintetében a félelmet, érezte, hogy megszorítja a kezét. – Viccelek, csak viccelek. Nem, Adrian. A rendőrség látja, mi történt. Elmondtad a nyomozóknak az igazat, ugye?

– Igen, esküszöm.

– Én is, és Mimi is. Ne foglalkozz vele többé. Ami történni fog, az azért lesz, mert volt ez a sztori, s miután megtörtént, még több sztori lesz belőle. Hamarosan beszélek Harryvel, és ő majd segít megoldani.

– Elmehetünk még papához és nagyihoz?

– Igen. Amint Mimi jobban lesz, és te megkapod a gipszed, miután elintézek néhány dolgot, odamegyünk.

– Lehetne hamarosan? Tényleg hamar?

– Amilyen hamar csak lehet. Talán pár nap.

– Az tényleg hamar van. Ott minden jobb lesz.

Sok idő telik el addig, míg jobbra fordulnak a dolgok, gondolta Lina. Kiitta a borát, és azt mondta:

– Feltétlenül.