77.Hajnal előtt ébredek. Mellettem Patrick úgy alszik, akár egy macska, a lélegzete olyan csendes, mintha nem is élne. A teste, az inak és izmok hajszálrugós műszere álmában is ugrásra kész éberséget sugároz.
Vigyázva kibújok a takaró alól, nehogy felébresszem, és a konyhába megyek egy kis gyümölcsléért. A torkom még mindig ég, pedig holnap – illetve ma – már rendezőpróba. Nem kockáztathatom meg, hogy elmenjen a hangom.
Ivás közben kinézek a városra. Szeretem a nagy ablakokat: olyanok lesznek tőlük az itteni lakások, akár egy díszlet. Mintha kirakatban lennék, ahova bárki benézhet, noha ez a környék csendes éjszakánként, és alig járnak az utcákon.
Stellára gondolok.
Egyszer az órán Paul azt játszatta velünk, hogy három ember kap vagy egy piros, vagy egy fekete kalapot. A saját kalapjuk
