88.Éppen indulnék, amikor odajön Laurence.
– Hát ez nagyon vad volt! – mondja fiús mosollyal. – Igencsak beleadtál mindent!
– Kösz – felelem szórakozottan, mert még mindig a virágok járnak a fejemben, és nincs más vágyam, csak hazamenni.
Lehalkítja a hangját, mint egy összeesküvő. – Már el is felejtettem, milyen fantasztikus vagy az ágyban!
– Ezt bóknak veszem. Figyelj, mennem kell…
– Várj! – A karomra teszi a kezét. – Hogy vagy, Claire? – kérdezi halkan. – Pokoli nehéz volt megjátszani, hogy soha semmi sem volt közöttünk. De ne feltételezd, hogy azért, mert nekik meg tudom játszani, még semmit sem érzek irántad!
Rámeredek.
– Őszintén szólva, Laurence, épp ezt feltételeztem.
Elengedi a füle mellett a gúnyos hangnemet. – Színészek, hm? Sosem tudjuk, mi a valóság, és mi nem az. Figye
