KételyekEste kopogtak az ajtón. Jani jött, a szőke srác, akit Julcsi előző nap este ismert meg.
– Elmehetnénk egy kicsit sétálni. Jössz velem?
– Hát persze – felelte Julcsi, és egy boldog búcsúpuszit nyomott Anna arcára.
– Nem fogsz unatkozni, ugye? – kérdezte.
– Dehogy, menj csak – mondta Anna, és arra gondolt, hogy ő még soha, de soha nem unatkozott; a gondolataival, a megfigyeléseivel minden üres órát ki tudott tölteni.
Imre olyan hihetetlen, csodálatos valóság volt, amilyet még soha azelőtt nem tapasztalt. Soha ennyire szeretni való fiút nem ismert még. Hihetetlen szerénysége, lelkiereje és kisugárzása teljesen elbűvölte.
Ugyanakkor furcsállta, hogy mennyire keményen dolgozik mindig, milyen kíméletlenül viszonyul saját magához.
– Sohase kínozd magad, kedvesem! – kérte őt egy nap
