Miértek és hogyanokAnna kezdte egészen jól érezni magát Kijevben, és már sokkal ritkábban gondolt az otthoniakra: az édesanyjára, az öccsére és a húgára, vagy a néhány hónappal azelőtt megtalált édesapjára. Kicsit olyan volt ez, mintha Imre és a baráti kör valamiképpen kezdte volna átvenni a család szerepét, ahogy egyre kellemesebb melegbe vonták a lelkét. Egy napon levelet kapott Adikától, a húgától: „Nagyon hiányzol, Ancsika! Olyan borzasztóan üres a lakás nélküled! Tegnap belegondoltam, talán te nemsokára férjhez mész, és mi már soha, de soha nem fogunk együtt lakni… Nagyon rossz érzés volt… Sohasem fogunk már együtt elaludni, és együtt ébredni, nem fogsz már nekem olvasni, mesélni, nem sétálunk, nem játszunk már együtt. Úgy fáj, hogy vége a gyerekkorunknak…”
Szépségesen őszinte levél
