Végre, igazánCsodálatos napra ébredt Anna, Kijevben először, végre igazán szépnek érezte a reggelt. A többiek már elindultak az egyetemre, s a napfény önfeledten és pajkosan kacsintott be az ablakon, mikor Anna kinyitotta a szemét. Végtelen szeretetet és jóságot sugárzott ez az új nap, valami olyan csodának az ígéretét, amiben régen nem volt része. Tiszta szívvel örült ennek, mert már régóta várta ezt az érzést. Mióta csak élt, ez volt az, ami mindenért kárpótolni tudta, ez volt az, ami oly sokszor megvigasztalta. Tudta, ha ez nem hagyja el hosszú időre, akkor minden rosszal képes szembenézni.
Nem tudta pontosan megnevezni, mit is érez, mert az általa ismert nyelvekből hiányzott ez a fogalom. Jegyzeteiben „a csoda előérzetének gyengéd öleléseként” írja le. Szívében akkor még teljesen a sz
