Huszonhat évvel későbbKettőezer-tizenhat augusztus huszonhatodikán, pénteken, kicsit több mint huszonhat évvel később, megilletődötten nézett újra fel az azóta már szürkéről világoskékre festett épületre, és úgy érezte, mintha csak tegnap lett volna, hogy elutazott innen. Többen még csak akkor kászálódtak le az egyetem által rendelkezésünkre bocsátott buszról, és Anna kíváncsian figyelte az arcokat, ahogy egymás után meglátják a hármas kollégium épületét és elöntik őket az emlékek. Volt, aki elkomorult, mások mosolyogtak, és olyan is akadt, aki megborzongott, és leesett az álla attól, hogy az utca arculatát mennyire megváltoztatja egy új toronyház a kollégiummal szemben és egy falafelárus a sarkán, mégis olyannyira elő tudta hívni az érzéseinket, amiket akkor éltünk át, amikor mindennap

