Dean
Este, amikor éppen nem forgolódom az ágyon, bokszolom a párnámat vagy Lucifer puha kis tappancsainak árnyékát nézem, ahogy fel-alá sétálgat a hálószobám előtt, rémálmaim vannak. Sötét, ködös álmok arról, hogy lemaradok a fellépésünkről a zenekarral, mert nem emlékszem az időpontjára, és hogy a radiátorhoz bilincselnek a gimnázium napközijében, pedig a Lakeside-ban nincs is napközi.
A tudatalattim nem célozgat, nincs szükség Freudra, hogy kitaláljuk, mit jelenthet.
Reggel felkelek és dobolok. Ész nélkül ütöm Slayer- és Metallica-dalok ritmusát, hogy próbáljak rendet tenni az agyamban. Életemben először nem segít. Amikor pedig órákkal később visszasétálok az emeletre, pont annyira zavart vagyok, mint előtte.
Írok Lainey-nek, és megegyezünk, hogy találkozunk ebédre a Boston Marketnél
