– Rohadtul rossz a névmemóriám – nyögi rekedt hangon.
– Felőlem hívhatsz Olgának is, csak ne hagyd abba.
Felkapja a fejét, homályos tekintettel néz a szemembe.
– Mindig tudtam a nevedet, Angyalka.
Hirtelen fogalmam sincs, hogy nevessek vagy megsértődjek. Végül egy gyors mozdulattal felkapom az egyik párnát és az arcába vágom.
– Ez szép… Három hónapig Hortenziának szólítottál.
Iván rázkódó vállal hajol a nyakamhoz. Ahogy lehelete az érzékeny bőrömet érinti, levegőt venni is elfelejtek.
– Túlságosan szexi, amikor mérges vagy – dünnyögi, miközben végigcsókolja a hasamhoz vezető utat.
Ha tudtam volna, hogy ettől teljesen beszámíthatatlanná válok, akkor leállítom. Így azonban meggondolatlanul megszólalok.
– Megkarcoltam a kocsidat – vallom be.
Iván sóbálvánnyá merevedik.
– Hogy mi? –
