Ha nem lenne a koffein, nem tudom, miként éltem volna túl az elmúlt hetet. Borzalmas fáradtság nehezedett a vállaimra, és a legrosszabb az egészben, hiába alszom ki magam, reggel pocsékabb kedvvel ébredek, mint előtte.
Éppen Iván jövő heti beosztását szerkesztem, amikor magas sarkú cipő kopogására leszek figyelmes.
Egy ötvenes éveiben járó hölgy tipeg a váróba. Napszemüvegét az orrára lecsúsztatva néz szét, majd ahogy meglát, felém sétál. Nem szokásom megbámulni embereket, de a fekete, testéhez simuló miniszoknyáját és a feszülő topját, amiből a dekoltázsa majdnem kiesik, képtelen vagyok nem nézni.
Nem újdonság, naponta járnak ide hozzá hasonló korú nők, akik a fiatalságukat és az elvesztett éveiket keresik. A legtöbb esetben ezt szabad akaratukból, hiúságból teszik. Félnek, hogy az idő
