Szóra nyitja a száját, felvértezem magam, és nem hagyom beszélni. Sietve folytatom:
– Nem haragszom rád, de kérlek, fogadd el, már nem tudok veled együtt dolgozni. Ha jövő hétig nem találsz másik asszisztenst, felmondok.
Vonásairól üvölt, hogy tombol benne a bűntudat, ő is tudja, hogy nekem többre van szükségem, mint amit ő nyújtani tud. Megtörtént az, ami elkerülhetetlen volt, én elkezdtem iránta érezni valamit. Viszont nem vagyok olyan naiv, hogy csak azért maradjak vele, hátha meggondolja magát, hátha majd miattam megváltozik. Mert nem fog. Nem miattam fogja félredobni a csökönyös tévképzeteit a kapcsolatokról.
Nem mond semmit, csak nagyot nyelve keserűen bólint, én pedig egy utolsó pillantást vetek a jégkék szemére, majd kinyitom az ajtót és az öltöző felé indulok.
Letörlöm az első
