Fejezet 3
1033 Words
1.
LIA
– Balogh úr, mint már említettem, nem tudom adni Vasvári doktort telefonon. Éppen pácienssel van.
Lefejelem az asztalt.
Az sem érdekel, hogy a kanapén várakozó hölgy megvető, vagy sokkal inkább lenéző pillantást vet felém. Olyan, mintha teljesen ostobának tartana, miközben sajnál is.
Mély levegő! Szükséged van erre a munkára, Lia! Gondolj a hónap végén érkező fizetésedre, ami a számládon csücsül majd – mantrázom magamban.
Nem segít.
Még mindig utálom ezt a munkát.
Bocsánatkérően mosolygok a nőre. Egyáltalán nem hiányzik, hogy bepanaszoljon.
– Rettentően fontos! – erősködik a pasas a telefon másik végén.
Mindig rettentően fontos. Mintha a mellnagyobbítás vagy az a két kiló úszógumi leapasztása életbevágó lenne.
Felugrik egy értesítés a monitoromon. Gépiesen rákattintok, miközben Balogh úr részletekbe menően magyarázza, hogy az új, hetyke bajuszának köszönhetően megváltoztak az arcvonásai, ezért feltétlenül szükségesnek tartja a beavatkozást. Helyeselve hümmögök, biztosítva, hogy teljesen megértem a problémáját. Igazából fogalmam sincs, miről beszél.
Megnyitom az e-mailt. A szokásos napi motivációs idézet érkezett a HR-részlegről.
„Minél rosszabbul állnak a dolgaid, annál jobban kell kinézned. Coco Chanel”
Pazar.
Valószínűleg Coco Chanelnek senki nem ecsetelte a hetyke bajuszhoz elengedhetetlenül fontos zselézési technikákat. A morózus, kiállhatatlan főnökről ne is beszéljünk.
Felpillantok az irodájának ajtajára.
Valahogy tehetsége van ahhoz, hogy megérezze, ha éppen őt szapulom magamban. Mivel nem vagyok olyan bátor (se bolond), hogy szembeszálljak a klinika társtulajdonosával, a számára fenntartott jelzőket inkább megtartom magamnak. A szemébe sosem merném megmondani, hogy egy önimádó, zsarnok piperkőcnek tartom.
A kezemben tartott golyóstollat kezdem el forgatni. Megakad a szemem a feliraton.
„Dr. Vasvári Iván plasztikai sebész”
Jézusom, ennek a seggfejnek még névre szóló tolla is van? Hogyhogy eddig ezt nem vettem észre?
Hányinger.
– Tudni fogja, ki vagyok, csak említse meg a nevemet! – kérlel továbbra is a férfi.
Vasvári Iván és a nevek megjegyzése, jó vicc. Három hónapja dolgozom mellette, és még mindig nem tudja a nevemet. Lenézek a névtáblámra.
„Darai Kornélia”
A Kornéliát csak hivatalos helyeken használom, mindenki Liának hív. Három betűt azért nem olyan nehéz észben tartani. Megnézném, mit szólna, ha az egyik nap kicserélném a nevemet egy „Kapd be!” cetlire.
Balogh úr rámenősen folytatja szokásos szónoklatát. Az ipse hetente fedez fel újabb átalakítandó részt magán, és persze minden alkalommal engem talál meg vele.
Még ha csak ő lenne az egyetlen, de ez még semmi.
A doktor úr az egyéjszakás kalandjainak is az irodai telefonszámát adja meg. A legkínosabb telefonbeszélgetésemet egy táncoslánnyal folytattam, aki mindenképpen meg akarta ismételni az orvossal töltött estét. Elég részletesen elemezte az éjszakájukat. Túlságosan részletesen.
Nagyot sóhajtok.
– Rendben, Balogh úr – szakítom félbe a férfit. – Kérem, tartsa egy pillanatra – mondom, majd Iván vonalát tárcsázom.
Miközben várom, hogy felvegye, a tökéletesen fehér várót pásztázom.
Néha elfog az érzés, hogy egy katalógusfotózás dísztermében ülök. Ilyenkor kényszert érzek arra, hogy lezuhanyozzak, nehogy összekoszoljak valamit. A hely nagyban hasonlított egy ötcsillagos hotel nappalijára. Nem mintha valaha jártam volna egyben is, de mindenesetre pontosan így képzelem el. A szürke bőrkanapé valószínűleg többe került, mint az én éves fizetésem. A teljesen haszontalan absztrakt dísztárgyakról ne is beszéljünk.
Ujjaimmal dobolok az asztalon. Ötödik csörgésre veszi fel.
– Mit akar? – szól bele rideg, mély hangján.
Neked is szép napot, főnök!
– Balogh úr van a vonalban, arcplasztika-ügyben keresi önt.
– Milyen Balogh? – kérdez vissza.
– Balogh István – válaszolok türelmesen. Lelki szemeimmel látom, ahogy a homlokán megjelennek a ráncok. Fogalma sincs, ki az. Kisegítem: – A politikus.
– Mondja meg neki, hogy ha a tokáját a seggére varrom, se talál majd olyan nőt, aki szétteszi a lábát a hájas valaga előtt – adja ki a parancsot, majd rám csapja a telefont.
Döbbenetem két hosszú másodpercig tart.
Nagy szerencséje, hogy briliáns szakember, ha a modorán múlna, az utcán koldulna cigicsikkért.
Megrázom a fejem, visszakapcsolok Balogh úrhoz.
– Vasvári doktor rendkívül sajnálja, de nagyon elfoglalt – hazudom. Negédes hangon próbálom menteni a helyzetet. – Mit szólna egy jövő heti időponthoz?
Megbeszélek vele a szerdai napra egy délutáni találkozót. Beviszem a rendszerbe Balogh adatait, így Iván elkövetkezendő két hónapja reggeltől estig tele lett.
Ránézek a számítógép órájára, dél lesz tíz perc múlva.
A szörnyeteg rettentő komolyan, előre megtervezi a napjait. Az ebédjét pontosan délben kell bevinnem neki, mintha a legkevesebb időt szeretné olyan dolgokra fordítani, ami nem a munkájával kapcsolatos. A következő páciensnek egy órára van időpontja, így kiveszem az ebédszünetemet, Iván konzultációja még úgyis eltart egy darabig.
Lezárom a képernyőt, miközben kedvesen mosolygok a kanapén ülő hölgyre. A lányát várja, akinek orrműtétet ajándékozott a tizennyolcadik születésnapjára. A gazdagok és az ő bizarr életük.
Végigsétálok a folyosón, egészen a dolgozók számára fenntartott konyhába. Hangulatos kis hely, néhány asztallal és hozzájuk tartozó székekkel, egy komplett konyhai berendezéssel. A kedvenc részem azonban a hatalmas hűtő. Szomorúan könyvelem el ismét, hogy az én pici, harminc négyzetméteres bérelt lakásomba nem férne be ez a gyönyörű gép.
Kiveszek egy kapszulát a dobozból, majd a kávéfőzőbe teszem. A Smaragd Wellness Klinika minden egyes centiméteréről üvölt a pénz és a luxus.
Vegyük például ezt a kávéfőzőt. Egy teljes hétig tartott, amíg megtanultam, hogyan kell bekapcsolni. Minek a kávéfőzőnek érintőképernyő? Egy egyszerű ki-be gombos gép túlságosan ágrólszakadt benyomást keltene?
A tenyerembe ejtem az arcomat.
Három hónappal ezelőttig imádtam a munkámat. A Smaragd Wellness Klinika lézeres kezelésekkel foglalkozó részlegén dolgoztam asszisztensként már majdnem két éve.
A főnököm, Georgina, akit mindenki csak Ginának szólít, a világ legklasszabb csaja. Ginának a hirtelen megnövekedett felkeresések miatt szüksége volt egy második asszisztensre is, így a többfordulós állásinterjúk után felvettek engem.
Ez volt az első állásom az egyetem után, frissdiplomásként. Madarat lehetett velem fogatni. Reggelente hatalmas mosollyal az arcomon jöttem be dolgozni, minden hétvégén túlórákat vállaltam, önként. A napi nyolc óra munka szinte elrepült.
Úgy gondoltam, megütöttem a főnyereményt ezzel a melóval. A hangsúly a múlt időn van! Úgy gondoltam.
Ugyanis a Smaragd Wellness Klinika társtulajdonosának – a fent említett dr. Seggfej Vasvári Ivánnak – az asszisztensét egyiptomi piramisnézegetések közben eltalálta Ámor nyila, találkozott élete szerelmével. Pár hónap múlva pedig ki is költözött hozzá.
Így a főnökök gyöngye kénytelen volt új munkaerő után nézni. Ami három teljes hónapja tart nála. A második heti sikertelen interjúsorozat után a HR-osztály jobbnak látta, hogy amíg nem találnak megfelelő asszisztenst Iván mellé, addig átirányítanak valakit, aki legalább a telefonokat és a pácienseket kezeli.
- Writer
