– Ennyire nem nézhetek ki szarul – nevetem el magam, majd felkapom a telefonomat, bekapcsolom a kamera funkciót és magam elé emelem. – Tényleg szarul nézek ki, lehet, mégis fel kellene tennem azt a korrektort – fújom fel az arcomat csalódottan.
Ennyit a természetes szépségről és a sminkmentes hétköznapokról.
– Hát az élet kegyetlen. Szerinted a főnököd miért keres olyan jól? – vonja meg a vállát Hanna.
Igaza van, Iván valóban abból él, hogy a páciensei nem látják elég szépnek magukat, ezért kés alá fekszenek. Valószínűleg az én karikás szememmel is tudna mit kezdeni.
– Egyébként javult már a helyzet a szörnyeteggel?
– Úgy nézek ki, mint aki boldog a munkájával? – kérdezek vissza, majd felé fordulok, hogy ő is jól láthassa a nyúzott arcomat. – Na, melyik ruhát vegyem fel? – emelem maga
