Teljes testemmel a kijárati ajtónak feszülök. Az esti hűvös levegő megváltásként éri felhevült arcomat.
Mekkora idióta vagyok!
Mi van, ha Botond egyetlen alkalommal kedvesen beszélt velem a klinikán? Mindez nem számít, ha a következő pillanatban pedig mással flörtöl, aztán szépen kihasználja az alkalmat, hogy a főnökömnek nyalhassa a talpát. Itt az ideje szembenéznem a valósággal. Semmi nem fog történni velem és Botonddal, bármennyire szeretném.
Hülyeség volt ebbe többet képzelnem.
Előveszem a telefonomat, kikeresem a taxitársaság számát. Nem igazán szeretek taxival járni. Igazából csak vészhelyzetben hívom őket, de most sem kedvem, sem erőm nincs buszmegálló után kutatni.
Éppen tárcsáznék, amikor a nevemet hallom. Ezer közül is megismerem a hang tulajdonosát.
– Kornélia! Várjon!
Iv
