Jézusom, már megint!
Elképzelésem sincs, hogy mi lehet velem. Normális esetben sosem mondanék ilyet a főnökömnek.
Felpillantok rá, ő kis mosollyal figyel engem.
Nagyon nem tetszik ez nekem!
Villámgyorsan elkapom a tekintetem, és az ünneplő tömeget kezdem el bámulni. Szükségem van erre az állásra. Nem dobhatom el csak úgy, mivel az ideiglenes főnököm, aki a klinika társtulajdonosa, éppen jobb lábbal kelt fel, így hajlandó velem normális hangnemben beszélgetni.
Én nem ilyen vagyok.
Valószínűleg olyan régen beszélgettem férfiakkal, hogy már abba is többet látok, amiben sosem volt semmi. Ezúttal az olvadt jégkockáknak szentelem a figyelmemet, és megpróbálom összeszedni magam.
Mély levegő!
– Holnap délutánra ne tervezzen programot – szólal meg Iván.
Fenébe a mély levegővel!
Nagyot só
