– Minden oké? – áll meg mellettem Hanna.
Lenézek a tenyeremben szorongatott telefonomra. Apró mosolyra húzom a számat, majd megvonom a vállamat.
– Csak a szokásos.
Hanna bólint, pontosan tudja, mennyire bánt a szüleimmel való kapcsolatom.
– Biztosan megleszel? Mert ha akarod, megvárom veled a szörnyeteget.
Iván említésére összeugrik a gyomrom. Bármennyire szeretném, hogy Hanna itt maradjon velem, amíg összeszedem magam, sajnos pontosan tudom, nagyon siet.
– Elkésel a munkából.
– Napi tizenkét órában szívják le az energiámat a hülye vendégeikkel, öt perc késést muszáj elnézniük – öleli át a vállamat biztatóan.
Mosolyogva megrázom a fejemet.
– Jól leszek, ígérem!
Hanna kétkedve méreget, majd magához veszi a táskáját, kivesz egy kis dobozt, és felém nyújtja.
– Tedd ezt el.
– Ez mi
