– Mindegy, felejtse el.
Szeretnék neki visszavágni, de az édesanyja már közvetlenül ott áll előttünk.
– Anya – hajol felé Iván, gondolom, hogy megpuszilja, azonban az édesanyja felemeli a kezét, megállítva fiát a mozdulat közben.
– Nem miattad jöttem ki, Iván.
– Milyen kedvesen üdvözlöd az egyetlen fiadat.
Ha eddig nem lett volna elég elviselnem Iván néha egészen sértő megjegyzéseit, most nemcsak az ő szarkazmusát kell élveznem, de az egész családjáét is.
Nagyszerű, Lia, veregesd csak meg a válladat.
– Te biztosan Kornélia vagy – fordul felém hirtelen a nő, majd, legnagyobb meglepetésemre, magához ránt és megölel.
Riadtan keresem Ivánt a tekintetemmel, de ő csak megvonja a vállát. Esetlenül viszonzom az ölelést.
Vajon meg kellene paskolnom, vagy ilyenkor hogy szokás?
Az egyetlen
