Csalódottan teszem le az evőeszközt.
– Sajnálom, de nekem vissza kell mennem dolgozni – a szék háttámláján lógó táskám után nyúlok, amikor anya a kezemre teszi az övét, ezzel megállítva engem.
– Még be sem fejezted az ételt. Így is olyan sápadt vagy, ülj le és egyél, Kornélia! – A hangja először szemrehányóan cseng, aztán kihallom belőle az aggodalom parányi csíráját.
Bólintva visszaülök a helyemre.
Mondanom sem kell, ezek után egy falat sem ment le a torkomon. Csendben hallgattam a beszélgetésüket. Ahol illőnek láttam, kérdeztem, vagy mosolyogtam, de ennyire még sosem vártam, hogy véget érjen az ebédszünetem.
Szinte megváltás volt visszatérnem a klinikára.
Az asztalomra teszem a kólát, egy gombnyomással visszakapcsolom a monitoromat, majd a váróban lévő kanapéhoz sétálok. Megigazíto
