Lia kiszáll a kocsiból, de még mielőtt becsukná az ajtót, meggondolja magát és visszafordul. Egyik kezével az ajtót támasztva hajol le.
– Csak egy jó tanács. Ha tényleg túl van rajta, akkor dobja ki a gyűrűt – mondja komolyan, halkan bezárja az ajtót, és itt hagy engem a kérdésekkel teli autóban.
Honnan tudja, hogy ez Pameláé volt?
A lány hangjában nem volt semmi ítélkezés, inkább úgy hangzott, mintha pontosan tudná, milyen érzés valami olyanhoz ragaszkodni, amit már rég el kellett volna engedni.
Hosszú percekig ülök a kocsiban, és bámulom az ékszert. Igaza van, ki kellene dobnom.
Akkor mégis, mi a francért teszem zsebre megint?
Megdörzsölöm a borostás arcomat, az indítógombra teszem az ujjamat, amikor megakad a pillantásom Lián.
A lány körbenéz, átfut a másik oldalra. Ahogy fellép
