Ezzel a lánnyal csak a baj van.
– Nem is tudom… – húzza el a száját, ijedten rám pillant.
Amikor így néz, konkrétan a világ legnagyobb barmának érzem magam, amiért kihasználok egy ilyen kedves lányt. Felállhatna, és elmondhatná mindenkinek az igazat, hogy mi soha az életben nem voltunk együtt, de nem teszi. A háta közepére sem kívánja az ellenségeskedő húgomat, a féltékeny exemet és a buzgómócsing anyámat, mégis itt van.
Nem sok választja el a sírástól, amitől furcsa mód meg szeretném őt védeni. Ahogy ez megfogalmazódik bennem, egyből tiltakozásra kapcsol a büszkeségem.
– Menj csak, ha szeretnél – mondom neki félvállról, amire megrándul az arcán egy izom.
Nem akarom, hogy egész nap itt lábatlankodjon mellettem, ezért jobb, ha elmegy kicsit innen.
– Jól van – adja be a derekát, sőt, e
