Éppen egy halvány rózsaszín anyagot tartok magam elé, amikor Luca mellém lép.
– Milyen aranyos – mutat a ruhára. – Nézd csak, a fehér jobban állna neked.
A fogashoz hajol, rövid válogatás után a kezembe nyom egy ugyanilyen darabot. Kétkedve veszem el tőle. Lehet, hogy az ő szépen lebarnult bőréhez jól mutat a fehér, az én fakó színemhez azonban nem hiszem.
Talán nem ártana kihasználnom ezt az egy hetet a tenger mellett, és teleszívnom magam jó sok D-vitaminnal.
– Honnan tudtad a méretem? – kérdezem megdöbbenve.
Luca halkan kuncog. Levesz egy sötétkék szoknyát, a fodrokat meglátva vissza is teszi.
– Ez a szupererőm. Bár nem vitás, jobban örültem volna a láthatatlanságnak, vagy egy olyan menő cuccnak, mint ami a Vasembernek van, de ezt dobta a gép. A cipőméret is megy – kacsint felém.
