– Luca tervei egyre drasztikusabbak – áll fel a padról Pamela.
Zsebre teszem a kezemet, és a hotel felé pillantok. Mennyire elbaszott, hogy egy nővel való beszélgetéstől ennyire ódzkodom. Jelen pillanatban egy kígyókkal teli verembe is szívesebben beugranék.
– Nekem mondod? – dünnyögöm. – Innen hazataláltok. Jó éjt – köszönök el tőle, aztán otthagyom a lányt, és a bejárat felé sietek.
– Iván! Ha már így alakult, beszélhetnénk – veti fel halkan.
Nem tudom, mi a francért, de megfordulok. Pamela könyörgő tekintettel áll az út közepén. Hirtelen felugrik egy emlékkép, évekkel ezelőttről, amikor még együtt töltöttünk itt egy egész hónapot, azt gondolva, hogy az égvilágon minden a legnagyobb rendben van közöttünk.
– Beszélj – mondom neki végül.
Látszik rajta, hogy meglepi a válaszom, ezért
