XII. FEJEZET
Másnap a Mars-város ura hívatta a kis expedíció tagjait. Ugyanabba a szobába vezették őket, ahol először pillantották meg azt a titokzatos lényt, aki most a sorsukat intézte. Most az emelvényen ült és egykedvű arca nem árult el semmit. Mindenkinek feltűnt, mennyire fáradt és öreges ez az arc, amelyet most intenzív, kékes fény világított meg. Az emelvényen fekete drótok futottak össze, mint egy óriási pókháló szálai.
– Üljenek le! – mondta az emelvényen ülő férfi. Hangja furcsán nyekergett, mintha rozsdás kerekek csikordultak volna meg, erőteljesen elhangzott szavai nyomán.
– Örülök – kezdte –, hogy megismerték nyelvünket, mert most már megérthetjük egymást. Fontos, mert sok megbeszélnivalónk lesz. Remélem, megismerkedtek az itteni viszonyokkal is, már amennyire ez lehetsége
