XIII. FEJEZET
Néhány nyugalmas nap következett. A Mars-lakók nem sürgették a munka megkezdését.
– Viharelőtti csend – mondogatta a csillagász, amikor unalmukban az ablakpárkányhoz dőlve nézegették a sivár Mars-vidéket.
Annyi bizonyos, hogy az őrséget megerősítették és az űrhajó utasai egy lépést sem tehettek, anélkül, hogy a szörnyű hangyák ne követték volna őket.
Anna néha átkísértette magát Lytillához. Ilyenkor a kis Mars-leány ment vele.
Aitát mindig otthon találta. A csinos Mars-fiú gyöngéd ragaszkodása a Föld leánya iránt mindenkinek feltűnt.
– Aita szerelmes belém – gondolta Anna is nem egyszer.
Aita rajongása azonban veszélytelennek látszott és kimerült abban, hogy apróbb figyelmességekkel igyekezett Anna kedvében járni, akinek kapóra jött Aita szolgálatkészsége, mert ha vele
