Hazel

Első fejezet

HAZEL

Miami, évekkel korábban

– Maradj a kocsiban! – szólt rám a bátyám szigorúan, miközben leparkolt a Mosaico étterem közelében, és kinyitotta a kocsiajtót, hogy kiszálljon. – Komolyan mondtam! – tette hozzá, és mielőtt otthagyott volna lehajolt, hogy benézzen az utastérbe, majd rám csapta a Chevrolet Camaro ajtaját.

Nem válaszoltam neki, csak grimaszolva elfordítottam a fejem, hogy kinézzek a mellettem lévő ablakon. Este tíz is elmúlt, a város ezen részén egy lélek sem bolyongott az utcán. Nem is csodálkoztam rajta, hiszen Miami üzleti negyedében parkoltunk le, egy szálloda előtt, ahová nem szórakozni járnak az emberek. Tudtam, hogy Sam munkája miatt álltunk meg, és sejtettem, hogy miért nem tarthatok vele. Már megszoktam, hogy állandóan titkolózik előttem, de nem hibáztattam érte. A családja elvesztése után megszállottá vált, és szinte minden szabadidejét csak egyetlen megoldatlan gyilkossági ügy felgöngyölítése töltötte ki. Vagyis a hajsza a családja gyilkosáért.

Hosszú évek óta tartott már ez a kilátástalan harc az ismeretlennel. És ugyanennyi ideje sikertelenül. Mérget vettem volna rá, hogy most is egy informátorral találkozik, de az eddigiekkel sem ment sokra. Mindegyik tévútra vezette, de ő esélyt adott a lehetetlennek is, és bejárta őket, azt remélve, hogy az egyik mégis jó irányba tereli a nyomozást. Nagyot sóhajtva, lassan fújtam ki a levegőt a tüdőmből. Már nem is emlékeztem arra a napra, amikor utoljára nevettünk, és felhőtlenül beszélgettünk egymással. Sam egyetlen nap alatt vált ennyire zárkózottá. Vagy talán nem is kellett hozzá ennyi idő sem, talán csak a pillanat törtrésze, amikor ráborult a gyász fekete leple, és azóta sem volt képes letépni magáról. Örök sötétségben élt, és a fájdalmáról egyáltalán nem beszélt. Magában tartotta, és a munkája adott neki elég erőt a túléléshez, és egyedül az csillapította a fájdalmát, hogy tett az ügy megoldásáért. És persze dúlt benne a bosszú is, ami egy percre sem hagyott alább.

Úgy volt, hogy ma együtt vacsorázunk, és értem is jött a lakásomhoz a megbeszélt időre. Csak az autóban árulta el, hogy útba kell ejtenünk egy helyet, mert egy fontos megbeszélésre hívták munkaügyben. Mégis miféle megbeszélésre hívnak egy nyomozót este kilenc után? Tudtam, hogy csak ködösít, de nem ellenkeztem. Fontos dolog lehetett, ha idejött.

Húszpercnyi várakozás után elfogyott a türelmem, és kikaptam a slusszkulcsot a helyéről, majd fogtam magam és kiszálltam az autóból. Az Indigo Hotel melletti ajtót vettem célba, ahol Sam eltűnt a szemem elől. Elvégre a Mosaico, a hotel étterme, és mi épp vacsorázni indultunk! Már így is alig láttam az éhségtől, mivel egész nap keveset ettem. Mindig ez volt, ha tudtam, hogy találkozunk. Olyan feszültség árasztott el, amitől a gyomrom összezsugorodott, és képtelen voltam enni, egészen addig, míg meg nem öleltem őt. Talán a félelemtől lehetett, hogy egyszer hiába várok rá… Viszont az előbb már harmadjára kordult meg a gyomrom, ezért úgy éreztem tennem kell valamit. Az épület felé indultam, és visszhangzottak a lépteim a csendes utcán, ahogy a magas sarkúm kopogott a betonon. Hosszú, barna hajam meglibbentette a lágy, hűvösebb szél, ami a part felől hozott némi enyhülést a fülledt, meleg, nyári éjszakába. Tudtam, hogy a bátyám mérges lesz rám, ha meglát, de jelenleg én is mérges voltam rá, hogy legalább kéthetente szakíthatna rám egy kis időt! Bátran nyitottam az épületbe, ahol tágas terek fogadtak. Most először jártam itt, ezért körbefuttattam a tekintetem, hogy tájékozódjak.

Hűha! Elámultam egy pillanatra. Bárki is legyen ennek a helynek a belsőépítészeti tervezője, elmondható róla, hogy egészen egyedit alkotott. Különböző motívumok keveredtek a falon a bárpult mögött és néhány oszlopon, de legfőképp a latin és az indián kultúrákat véltem felfedezni az ábrázolásban. Mindamellett letisztult és természetes hatású volt minden szeglete, kezdve a natúr fa bútoroktól, egészen a betonhatású falakig. A dizájnos és élénk színű székek erős kontrasztban álltak mindezekkel. ahogy a színes, mozaik hátterű bárpult is.

Odasétáltam a pulthoz, és közben a vendégeket pásztáztam a szememmel. Nem láttam bent a bátyámat, de mivel egy hatalmas, buja növényzetű kerthelyiségre nyílt az étterem egyik oldala, ami üvegfalú volt, sejtettem, hogy a halvány megvilágítású asztalok egyikénél ülhetett le. Nem mentem ki oda, hogy kiderítsem, igazam van-e, inkább leültem a bárpult előtti széken, és kértem magamnak egy pohár pezsgőt, amit egy szelet eperrel ízesítettek. A számhoz emeltem a kecses pezsgőspoharat, és ittam egy kortyot a gyöngyöző italból. Üdítően hatott rám a pezsgő édeskés íze, és máris nyugodtabban fújtam egyet.

Azt terveztem, hogy megvárom itt Samet, míg végez, és utána ráveszem, hogy foglaljunk helyet az egyik asztalnál. Belevesztem a gondolataimba, miközben hallgattam a lágy zenét, ami a kerthelyiségből szűrődött be, köszönhetően a zenészeknek, akik megbújtak a halvány, aranyló fényben úszó növények között a teraszon. Az étteremben halk morajlásnak tűnt a vendégek beszélgetése, amikor valaki megszólított:

– Kér még egyet? Meghívom rá – mondta a férfi, aki eddig háttal ült nekem. Kérdőn ránéztem.

A latinos külsejű férfi barna szeme éhesen időzött a combomon, majd felfelé haladva, a dekoltázsomra irányult a tekintete, míg meg nem találta a szememet. Ebben a pillanatban bántam meg, hogy ezt a viszonylag egyszerű, de rövid és feszes kék ruhát választottam ma estére. Bár nem volt túlzottan kihívó, mégis többet mutatott a testemből, mint amit én láttatni szoktam. Az idegent nem érdekelte, hogy rajtakaptam, ahogy méregetett, mintha csak egy eladó tárgy lennék, amit megvásárolhatna. Nem igazán értettem a drága dolgokhoz, de ahhoz volt szemem, hogy tudjam, rajta vagyonokat érő holmik vannak. Felém nyújtotta a kezét, és a rászabott, finom anyagú öltöny alól kivillant a fényűző, bőrszíjas aranyórája.

– Anthony – mutatkozott be, de nem fogtam vele kezet, amit nem is tartott sokáig felém. A szája szélén gonosz mosoly villant, ahogy leengedte a karját, és a szemében lévő villanás arról árulkodott, hogy tetszett neki az ellenállásom.

– Köszönöm, de találkozóm van valakivel – mondtam, és megfogtam a poharamat, majd elindultam a terasz felé, ám az eltolt üvegajtóban egy másik öltönyös férfiba ütköztem. Az első, amit érzékeltem a közelében, az a finom, mégis erős illat volt, ami áradt felőle. Intenzív volt, titokzatosan erőteljes, némi füstös jeggyel. Úgy éreztem magam tőle, mintha egy sivatagban lennék a tűző napon, ami égetően vad, de ugyanakkor magában rejtette a hűvös éjszakát is.

Az ütközés miatt majdnem ráborítottam a pezsgőt, de elkapta a kezem és megállította a mozdulatomat. Először határozott volt a fogása, majd enyhített rajta, amikor stabilan állt a kezemben a pohár, de még mindig nem engedett el. Az ujjai lágyan érintették a bőrömet, és már-már olyan gyengéd volt az érintése, mintha simogatna, holott nem mozdította meg az ujjait. Lassan emeltem fel az arcára a tekintetem. Várakozón nézett rám.

– Elnézést! – mondtam elrekedve, majd megköszörültem a torkomat.

Egy érintéssel és egy átható, mély pillantással elérte, hogy zavarba jöjjek tőle. Csak úgy áradt belőle a férfiasság, a magabiztosság, és pontosan tudta, hogy milyen hatást gyakorolt rám. A tekintete a számra vándorolt, majd visszatalált a szememhez. Az ajkam résnyire nyitva felejtettem, és egy pillanatra megremegett a szám széle. Hogy lehetséges ez? – kérdeztem magamtól.

– Semmi gond – mondta, miközben elengedte a kezem, és meglepődtem, hogy máris mennyire hiányzott az érintése. Nem mozdultunk, hogy utat engedjük a másiknak, hanem csak álltunk egymással szemben, és mohón lakmározott a tekintetünk. Az ő pillantása éles volt, akár a penge, és amikor benedvesítettem az ajkamat a nyelvemmel, vett egy mély levegőt, mintha küzdene az ösztönei ellen.

– Most jár itt először? – kérdezte kíváncsian.

Talán még ő sem akart elszakadni tőlem, és nyújtani akarta az együtt eltöltött perceket. Vagy talán csak én akartam ezt hinni.

– Ez ennyire egyértelmű? – kérdeztem vissza ugyanolyan kíváncsian, mint ő az előbb.

– Még sosem láttam itt – közölte egyszerűen.

Az előző pasassal ellentétben, aki az előbb szólított le, az ő tekintete szinte perzselte a bőrömet, ahogy elidőzött rajtam. Közel sem éreztem olyan tolakodónak, inkább csodálat tükröződött a tekintetében. Biztos voltam benne, hogy az arcom elpirult, és továbbra sem értettem, hogy miért. Egy érzés arra ösztönzött, hogy fussak, ennek ellenére a padlóhoz szegezett az akaratom. Megrémített a sötét tekintete, ugyanakkor kíváncsivá is tett.

– Nem hinném, hogy mindenkit ismer, aki betér ide – mondtam neki bátran, mire lassan a fülemhez hajolt és úgy mondta, kimérten.

– Téved.

A lehelete forró volt, és ahogy megcirógatta a nyakam érzékeny bőrét, beleborzongtam. Felém fordította a fejét és csak centikre volt az ajkunk egymástól.

– Magára biztosan emlékeznék – fejezte be az előző mondatát.

Nagyot nyeltem, mire felegyenesedett. Egy alig érzékelhető mosoly bújt meg az arcán.

– Dario – nyújtotta felém a kezét.

– Hazel – bukott ki belőlem, ahogy megint megérintettük egymást.

– Hazel – ismételte meg, és szinte ízlelte a nevemet a szájában. Úgy gördültek le a nyelvéről a hangok, mintha közben engem kóstolgatna. Még soha, senki nem mondta ki ennyire érzékien a nevemet. Szinte bűn volt hallani.

– Te meg mi a francot keresel idebent? – ugrott mellém a bátyám, és megragadta a karomat, hogy beljebb tuszkoljon az ajtóból. Két lépést tettem hátra, mert ha nem teszem, hanyatt vágódom a padlón, olyan erővel húzott el az ismeretlen férfi közeléből. – Talán nem volt elég világos, amikor azt parancsoltam, hogy várj meg a kocsiban? – kérdezte ingerülten.

– Lám, lám, új barátnő? – lépett mellénk a másik, eddig a bárpultnál várakozó, öltönyös fickó, egy kaján vigyorral az arcán. Sam dühös tekintettel fordult felé.

– A szemed is levetted róla! – csattant fel, és megfenyegette az ujjával.

Mi a fene folyik itt?

Ekkor az ajtóban álló Dario egy határozott fejmozdulattal utasította a társát, vagy fogalmam sincs kit, hogy távozzon. Anthony – ha jól emlékszem a nevére – engedelmeskedett neki, bár látszólag kelletlenül tett eleget a parancsnak.

– A hölgy veled van? – érdeklődött Dario a bátyámtól, aki mérgesen fújtatott egyet, és úgy válaszolt, hogy a tekintete rám irányult.

– A húgom – préselte ki magából, mintha legszívesebben hazudott volna ehelyett, mégsem tette.

Dario pillantása megint találkozott az enyémmel. Olyan átkozottul mélyre fúrta belém a tekintetét, hogy azt éreztem az életemet is kiolvassa belőle. Vagy, ha azt nem is, de bizonyára látta, hogy mennyi érzést váltott ki belőlem. Hogy a rémület mellett megbújt valami más is. Borzasztóan érdekelt, hogy a hűvös, de simogató tekintete mit rejt el előlem. Bár ledermedtem tőle, mégis lángra lobbantott bennem minden szenvedélyt.

– Még egyszer ne kövess el ilyen hibát! – mondta már Sam felé fordulva. – Ha elhozod ide magaddal, akkor számolnod kell a következményekkel.

– Hidd el, ha rajtam múlt volna, soha nem találkoztok!

Dario szeme összeszűkölt és a kezét az elegáns nadrágja zsebébe dugta. Alig érzékelhetően bólintott, mintha döntésre jutott volna.

– Ez esetben – nézett rám elutasítón – a találkozás a feledés homályába vész. – Ezzel ellépett tőlünk és a bárpulthoz ment.

Sam nem sokat teketóriázott, megint megragadta a karomat, és nem figyelve a többi vendég kíváncsi tekintetére, gyors távozásra sarkallt. Majdhogynem kirángatott az étteremből. De mielőtt eltűntem volna a fal mögött, még egyszer visszanéztem a bárpult felé.

Dario tekintete végigkísért minket egészen a bejáratig, és tudtam, hogy számomra ez a találkozás sosem fog a feledés homályába veszni.

– Ne rángass már, az istenit! – húztam ki a kezem Sam markából. – Ne bánj velem úgy, mint egy gyerekkel!

Sam nagy levegőt vett, és tudtam, hogy erősen visszafogja magát, hogy ne förmedjen rám.

– A kocsiban kellett volna maradnod, a kurva életbe! – kiáltotta dühösen, majd kikapta a kezemből a kocsikulcsot, és feltépte a Chevrolet ajtaját, hogy beszálljon.

– Már fél órája vártam rád itt kint, és különben is majd éhen haltam! – védekeztem, ahogy beültem mellé és megrántottam a biztonsági övet, hogy legalább azon levezethessek némi dühöt. – Ki volt ez a fazon? – kérdeztem, de pillantásra sem méltatott, hanem elfordította a slusszkulcsot és beindította az autót.

– Jobb, ha sose tudod meg – válaszolta, és gázt adott. – Felejtsd el, hogy láttad őt!

Késő este volt már, és holtfáradtan szálltam ki az autóból, amikor Sam kitett a lakásom előtt. Rég volt ilyen pocsék estém, mint a mai. A megszokottnál is kevesebbet beszélgettünk a bátyámmal, és annak ellenére, hogy farkaséhség gyötört, mire a másik étteremhez értünk, alig tudtam a torkomon letuszkolni pár falatot a vacsorából. Folyton az ismeretlen férfi járt az eszemben, és az, ahogy reagáltam rá. Mert az nem volt hétköznapi! Mintha egy mágnes ellentétes pólusa vonzott volna magához mérhetetlen erővel. Olyannal, ami ellen lehetetlenség küzdeni. Idősebb volt nálam, de nem tudtam meghatározni a korát, és az a tekintet…

Megráztam a fejem, és mélyet lélegeztem, hogy a hűvös levegő kicsit kitisztítsa az agyam. Szerettem ezt a kora tavaszi időjárást, mert ilyenkor kevesebb volt a csapadék, és a hőmérséklet is kellemesen hatott rám. A társasház bejáratához igyekeztem, miközben a gondolataim megint elkalandoztak.

Nem kellett volna még most is Darióra gondolnom. Veszélyes alak lehet, ha Sam ennyire kiakadt miatta. De tulajdonképpen ezt én is tudtam, hiszen a zsigereimben éreztem, hogy az. Átjárta egyfajta sötét vonzerő. Tekintélyt parancsoló tekintete magabiztosságot sugárzott, mint akinek óriási hatalom van a kezében. Mégsem rémültem meg tőle egy pillanatra sem. És ez volt számomra a legaggasztóbb. Nem találkoztam még ilyen emberrel… Egy alvilági macsóval. És nem tudom, mit árult el rólam az a tény, hogy mindezek ellenére szívesen elmerültem volna a társaságában.

A kulcsomat kerestem a kis táskámban, hogy kinyissam a lépcsőház ajtaját, amikor a szemem sarkában feltűnt egy fekete autó, ami kis sebességgel gurult felém az utcán, és lassan hajtott el mellettem. A szívem a torkomban dobogott, amikor megfordultam és követtem a lesötétített ablakú SUV-ot a szememmel. Elvakított a fényszórók fénye, ezért hunyorítottam. Nem mintha ez lett volna az egyedüli autó, amelyik errefelé hajtott, de a lassú haladása miatt felfigyeltem rá, és önkéntelenül megborzongtam. Jeges rémület futott végig a gerincemen, amikor megláttam a szélvédőn át az egyik öltönyös fickót a Mosaico étteremből. Anthony gúnyos mosolyra húzta a száját, amikor találkozott a tekintetünk. Tudtam, hogy mögötte, a sötét üveg takarásában valaki más is engem figyel.

Nem láttam őt.

De éreztem.

És most már rettegtem.

Mégis olyat tettem, ami teljesen ellentmondott az engem elárasztó félelemnek.