Hazel

Második fejezet

DARIO

Miami, évekkel korábban

A „rossz tulajdonságaim” című listám végére nyugodtan odakanyaríthatnám, hogy szeretek fiatal, üde szépségű, ártatlan nőket ijesztgetni. De mivel ezt jóval megelőzi egy másik, elviselhetetlenebb tulajdonságom, így nem róttam fel magamnak, hogy erre vetemedtem. Hiszen én mindig, mindennek utánajárok. Sam eltitkolta előlem a húgát, és nem is értem, hogy a francba nem akadtunk még rá. Vagyis… pontosan tudom, hogy miért nem. Sam már nekem dolgozott, vigyázott a fiamra, kiérdemelte vele a bizalmamat, és nem kellett jobban átvilágítanom őt. A róla kapott anyagot csak átfutottam és a fiókomba tettem. Akkor még más dolgok foglalkoztattak vele kapcsolatban. De a biztosíték, az biztosíték ugye, és nekem eszem ágában sem volt figyelmen kívül hagyni ezt a hosszú combú, buja látomást. Bár lehet, hogy jobban járok, ha továbbra is csak biztosítékként gondolok rá, mert nem akartam még tovább bővíteni a „rossz tulajdonságaim” listáját, mondjuk azzal, hogy megdugok fiatal, üde szépségű, ártatlan nőket. Bármennyire szeretném megtenni. Ehelyett csak néztem a halálra rémült arcát, amikor meglátott minket az autóval. Pontosan tudta, hogy ki ül hátul, a lesötétített ablak mögött.

Keserűen elhúztam a szám.

Vagyis tudta, kit rejt ez az autó, de fogalma sem volt róla, hogy valójában ki vagyok. Jobb szerettem volna, ha sosem találkozunk, de az élet már csak ilyen. Elém fújt egy gyönyörű virágszálat, amelyben gyönyörködhetek, tudva, hogy soha nem lehet az enyém. És valahol ez volt a rohadt nagy szerencséje. Nekem pedig ez volt a legnagyobb büntetés, amit csak kiérdemelhettem az utóbbi időben. Talán azért volt ez, mert lelketlenül keféltem a nőket. Megszoktam már, hogy ami és aki kell nekem, azt megszerzem. Még nagyon törnöm se kellett magam értük. Megláttam, megtetszett, megkaptam. Mindig ez volt a séma, kivétel nélkül, minden alkalommal. Még a nevük se érdekelt. Az már inkább, hogy örömömet leljem bennük pár órán át, és kiélhessem rajtuk a legsötétebb vágyaimat.

Ó! A legtöbb nő annyira szerette kiszolgáltatni magát nekem! De Hazel, akinek a neve belekarcolódott az átkozott agyamba, nem lehet az áldozata ennek a mohó, birtoklási vágynak. Ennek a beteg játéknak, amit évek óta űzök azért, hogy valaki mást űzzek ki vele a fejemből.

– Mi a fasz!? – horkant fel elöl Anthony, és úgy megmarkolta a kormányt dühében, hogy azt hittem a kezében is marad, mert kitépi a műszerfalból. – Láttad mit mutatott nekünk? – kérdezte levegő után kapkodva.

Láttam, bizony. Egy kecses középső ujjat nyújtott felénk, ahogy elhaladtunk előtte.

Anthony még nagyobb döbbenetére hangosan felnevettem.

– Ne baszd már, hogy nevetsz ezen! – nézett rám menet közben. – Legszívesebben kitekerném a csinos kis nyakát. Ki ő, hogy…

Nem hagytam, hogy befejezze.

– Csak hajts tovább és fogd be a pofád!

– Mi?

– Betűzzem?

Mérgesen fújt egyet.

– Ezt még megbánja – morgott tovább, de figyelmeztetően ráförmedtem:

– Ő egy senki, értve vagyok? Egyszersmind felejtsd el, mert ha egy haja szála is meggörbül, neked annyi! – figyelmeztettem. – Önérzetes barom – tettem még hozzá becsmérlően.

Kényszeríteni kellett magam, hogy ne forduljak hátra, és nézzek vissza Hazelre. Alig tudtam elnyomni a vigyoromat. A pimasz, kis bestia! Éles karmokkal megáldva. Talán még azt is hagytam volna neki, hogy átszáguldjon velük a hátamon és rajtam hagyja a jelét néhány mély sebbel.