– Te orvos vagy? – kérdeztem tőle.
Megrázta a fejét.
– Az utolsó éven otthagytam az egyetemet – költözött szomorúság a szemébe. – Hosszú történet – mondta.
Úgy látszik, nem csak nekem van olyan.
– Kimenjünk a friss levegőre? – kérdezte, mire megráztam a fejem. Megdöbbent rajtam.
– Akkor minden porcikám arra törekedne, hogy elrohanjak – vallottam be, majd folytattam: – Ha most kimegyek innen, megint alulmaradok a küzdelemben – indokoltam. – És már nagyon belefáradtam a sok újrakezdésbe. A nehezén már túl vagyunk…, remélem. – Kényszeredetten mosolyogtam, és vettem egy mély levegőt, hogy megmutassam: már tudok normálisan lélegezni. Ismertem magam, tudtam miként működik a testem. Nem először jutottam el idáig. Csak azt hittem…, mióta Dario és én…, azóta nem volt ilyen rohamom. De az az em
