HAZEL
Detroit, hónapokkal korábban
Még mindig nem tudtam, hol vagyok. És hogy hány napja tartottak bezárva. Ha nem lenne ablak a szobán, a napszakokat sem tudnám követni. Amikor nem voltam lekötözve, mindig árgus szemmel figyeltek, akik bent voltak nálam. Ételt hoztak, bekísértek a fürdőbe és végig követték minden egyes mozdulatomat. Nem szóltak hozzám, csak akkor, ha parancsoltak valamit.
– Egyen! – mondta a nő, amikor csak turkáltam az ételben, amit lerakott elém.
Már ezerszer próbáltam őt szóra bírni. Könyörögtem neki, hogy árulja el, ki tart fogva és hol vagyok. Mindig csak megrázta a fejét, jelezve, hogy nem fogja elmondani nekem, hiába faggatom. A férfi, aki szintén vele jött minden egyes alkalommal, magas volt és éles tekintetű, még ennyit se mondott nekem. Ha valami nem tetszet
