HAZEL
Vernazza, napjainkban
– Hozzak magának valamit a faluból? – kérdezte Annalouisa, amint beléptem a konyhába, miután kikecmeregtem az ágyból. Már a vállán volt a táskája, útra készen állt előttem, hiszen új hét kezdődött, és a hétfőt mindig a piacon kezdte. Egy pillanatra elgondolkodtam.
– Lehet, hogy magával tartok… – A ledöbbent arcára nézve még hozzátettem: – Ha nem gond.
Közelebb lépett, és a két tenyerébe fogta az arcomat. Könnyes szemmel mondta:
– Nagyon boldoggá tenne!
Már most is sugárzott róla, hogy mennyire örült. Nem kellett volna, mégis elérzékenyültem amiatt, hogy Annalouisa mennyire a szívén viseli a sorsomat. Hogy mennyire aggódott értem, és mennyire sokat törődött velem. Képes volt Vernazzába is eljönni, hogy gondoskodjon rólam. Hogy vigyázzon rám, mert tudta, hog
