DARIO
Miami, napjainkban
– Remélem, hogy tényleg valami fontos van ezen a laptopon, és nem a semmiért kockáztatom az állásomat – lépett be a dolgozószobámba a fiam, Colton.
Felemeltem a fejem a papírokból és ránéztem. A szívem abban a pillanatban telt meg büszkeséggel. Annyira hasonlított az anyjára, Lunára! Mégis erős lett, férfias és pont annyira könyörtelen, mint én, csak más tekintetben. Levágódott az egyik fotelbe, majd a másikba dobta a laptopot.
– Eljöttél – mondtam.
– Mint látod – tárta szét a karját. – Bár kissé rosszulesett, hogy a bejáratnál elvették a fegyverem.
– Fegyverrel jöttél hozzám? – kérdeztem ledöbbenve.
– Mindig magamnál tartom.
– Helyes. – Pillanatnyi csend ült közénk. – Akkor már újra munkába álltál?
Hanyagul elnézett oldalra és kifújta a levegőt, mintha pu
