HAZEL
Detroit, hónapokkal korábban
Az őrült kábulat lett úrrá rajtam. Gyűlöltem, mégis vágytam rá, hogy elnyeljen. Vágytam rá, mert nem akartam, hogy tudjak magamról. Hogy tudjam, hogy ez az ember, akinek a morgása, mocskos szavai mégis áttörtek ezen a homályos világon, mit művel velem. Vito odaadott neki. Senki másnak, de ennek a gazembernek, ha a fogát csikorgatva is, de átengedett. Sosem hittem, hogy erre sor kerül, de ezen a bűntanyán már megtanultam: hinni reménytelen. Ahogy küzdeni is. Hisz mit értem el vele? Vito kedvére tettem az ellenállásommal, ez az ember pedig megoldotta annyival, hogy a karomba döfött valamit, amitől mozdulni is képtelen voltam. „Jó éjt, Csipkerózsika!” – súgta a fülembe, és otthagyott engem magatehetetlenül.
Még órákkal később sem voltam magamnál. Összekup
