HAZEL
Miami, napjainkban
A reptéren délután, negyed ötkor landoltunk Miamiban, és nem sokkal később a kijáratnál állva vártunk egy autóra, hogy megérkezzen értünk. Egy fekete SUV parkolt le elénk, és a legnagyobb meglepetésemre Colton pattant ki belőle, aki azonnal a karjába zárt és szorosan megölelt.
– Hazel – mondta ki lassan a nevem, mintha nem hinné el, hogy tényleg én vagyok. Elengedett, megfogta a két karomat, és úgy nézett rajtam végig. – Jól vagy? – kérdezte, és őszinte aggódást láttam a tekintetében.
– Most már igen – válaszoltam, és szégyenlősen Darióra pillantottam.
Colton követte a tekintetem, majd hűvösen így szólt:
– Hová vihetlek titeket?
Dario a kezébe nyomta a táskámat, csak aztán válaszolt:
– Vidd el magadhoz!
– Micsoda? – kérdeztem vissza.
Dario nagy levegőt ve
