Rendeltünk egy finom vacsorát, közben hallgattuk a zenészek játékát, és lassan engem is elvarázsolt a hangulat. Dario olyan játszi könnyedséggel repített egyik hangulatból a másikba, hogy képes voltam megfeledkezni a lelkemet nyomasztó súlyról. Aztán amikor felállt és a kezét felém nyújtotta, hogy táncolni vigyen, elgyengült a lábam. Alig bírtam mellette lépkedni, és az sem segített sokat, hogy közben a keze a derekamon pihent. Amikor megálltunk egymással szemben, tétováztam. Át kellett volna ölelnem őt, ami előtt nagy levegőt vettem, majd lassan a nyaka köré fontam a két karom. Soha nem voltunk még ilyen közel egymáshoz, mint most. Kivéve azokat az éjszakákat, amikor magához húzott, hogy megvigasztaljon, de azt teljesen másként éltem meg. Azoknak az öleléseknek az egyedüli céljuk az volt,
