– Gondoltál már arra, hogy át kellett volna mennünk egy felnőttségi teszten, hogy kiérdemeljük a saját lakásba költözést? – dobok egy Cheez-Itet a számba, és megigézve nézem, ahogy a szobatársam zselét ken egy angol muffinra.
– Ööö…, nem? – néz rám zavarodottan Lydia, miközben tisztára törli a kést, és belerakja a mosogatógépbe.
Oké, akkor talán csak engem foglalkoztat. Ő angol muffint reggelizik, én meg sajtos krékert, úgyhogy ez valószínűleg csupán az én agyszüleményem, és nem egy átlagos, huszonéves kérdéskör. De akkor is.
– Te nem találod kissé aggasztónak, hogy akár csokis Cheeriost is ehetünk minden reggel, és senki sincs, aki azt mondaná, ne tegyük?
– Létezik egyáltalán csokis Cheerios? – húzza fel az orrát kérdő tekintettel.
– Naná!
– Hm…
Lydia beleharap az ő normális reggel
