Carter
Vannak pillanatok, amikor egész közel érzem magamhoz Ariát.
Máskor viszont távolabbinak.
Bárcsak tudnám, mi történt kettőnk között ma este! Semmi sem alakult úgy, ahogy szerettem volna, és ettől kikészülök.
A lány elaludt a fürdőkádban, és amikor most törölközőbe bugyolálom, hogy a karomban odavigyem az ágyba, képtelenség lenne nem észrevenni, hogy mennyire békésnek tűnik.
Olyan volt ez az este, mint a vihar előtti csend. Aria nyugodt, visszafogott, ám a felszín alatt ott tombolnak benne a valódi érzelmek. Ki kellene engednie magából a feszültséget.
Le kell tennem egy pillanatra, hogy lehúzhassam az ágyról az ágytakarót, mert akkor Aria kényelmesen elnyújtózhat.
Miközben betakarom, felébred.
Megdörzsöli a szemét, és megkérdezi:
– Már reggel van?
Gyakorlatilag eldúdolja eze
