Mindent egy lapra!

Chapter 2

– A coachom azt mondja, mi vagyunk a saját életünk ügyvezetői.

Hm. Jól hangzik, szóval odafigyelek. Sosem érdekelt a vezetőlét, pláne nem a saját életemmel kapcsolatban, de most, hogy így kimondta, elég helyénvalónak tűnik. Ez egy nagyon tisztességes coach, biztosan nem a levegőbe beszél. Talán szereznem kellene egy életvezetési tanácsadót? Fogadok, mindenkinek van, aki sikeres. Aki boldog. Aki jó úton jár.

Mert én biztosan nem. Ha jó irányba tartana az életem, biztosan nem egy kávézóban vennék muffint vacsorára, csak mert a hét közepén már nincs, amiből főzhetnék.

Az a helyzet, hogy a lavírozás eddig elég jól bevált, de mi van, ha többre is képes vagyok? Mi van, ha van bennem kiaknázatlan lehetőség, csak még én magam sem tudok róla? Mi van, ha egy életvezetési tanácsadó segítségével olyan lány lehetnék, aki egyben van, aki keddenként is magas sarkúban, komolyságot sugárzó ruhában grasszál, és mindig be van lőve a haja? Pont, mint Meghan.

Az a nyomorult Meghan.

Én zuhanyzás után általában felkötöm a hajam, és magától megszárad, mire a munkahelyemre érek. Ott aztán – még a kocsiban – kibontom és összeborzolom a kezemmel. A sűrű, szőke hajam ettől igazán tengerparti, laza lesz, amit nagyon sokan meg is dicsérnek, de mi van, ha csak kedveskedni akarnak? Az ujjam köré tekerek egy tincset és megvizsgálom, mielőtt elengedném. Újra megnézem Meghan haját, és azon tűnődöm, hogy a fenébe lehet még este hétkor is selymes és egyenes.

Talán az életvezetési tanácsadója fodrászt is ajánlott neki? Fogadok, hogy igen. Tuti, hogy a legjobbakhoz küldi.

Megmozdul a sor, Meghannel együtt én is előrecsoszogok.

– A coachom azt mondja, azért nem tudom álmaim életét élni, mert belülről állok ellen.

Istenem! Pont így vagyok ezzel én is! Velem is ez van! Mindig, amikor már úgy érzem, meglesz, amiről álmodtam, valami közbejön. Szó szerint. Akkor ez eldőlt, nem igaz? Muszáj szereznem egy életvezetési tanácsadót. Vajon Meghan osztozna velem az övén? Nem tudom, miért ne tenné, hiszen alig ismerem, nem vagyunk egymás versenytársai, de az ember sosem tudhatja. Az emberek nem szívesen osztanak meg dolgokat. Nem pörgetem tovább a telefonomat, inkább felcsapom a böngészőt, és beírom, hogy „életvezetési tanácsadók Las Vegasban”, mialatt arra várok, hogy Meghan befejezze a telefonálást és rákérdezzek.

Nahát! Legalább egymillió találat van.

A tíz legjobb életvezetési tanácsadó Las Vegasban

Életvezetési tanácsadó terapeuták Las Vegasban

Las Vegas tizenhét legjobb életvezetési tanácsadója

Ez az utolsó elég fura, nem? Tizenhét? Az ember nem tizenhétnél fejez be egy listát. Ez annyira béna. Fogadok, hogy a cikk írója utálja a tizennyolcadik helyezettet, és ezért döntött úgy, hogy nem lesz hosszabb a felsorolás.

Együttérzek veled, tizennyolcas…

– Ma este a belső blokkjaim feloldásán fogunk dolgozni – folytatja Meghan, én pedig tovább hallgatózom, de közben rákattintok a tíz legjobb életvezetési tanácsadót ígérő linkre, mert én is hasonlóan érzek a belső gátakkal kapcsolatban. Azt hiszem. Leszámítva… leszámítva, hogy általában azt csinálom, amihez kedvem szottyan, szóval talán még sincsenek belső gátjaim? Vagy lehet, hogy pont emiatt nem vagyok képes valami sokkal jobbra?

– Az új Ébresztő kávézóban találkozunk, ami most nyílt a Hendersonon – mondja Meghan annak a valakinek, aki a vonal túlsó végén van, én meg hegyezem a fülem, hiszen pont itt állok mögötte a sorban, az új Ébresztő kávézóban! Amikor először megláttam a cégért, azt gondoltam, milyen okos név ez egy órásnak, de amikor beléptem, rögtön rájöttem, hogy itt másféle ébresztőről van szó. Ez ugyanis egy kávézó, és Meghan itt találkozik az életvezetési tanácsadójával. Ráadásul kitűnő a banános-mogyorós muffinjuk. Akárhogy is, biztos, hogy a végzet lépett közbe, vagy a sors keze, kinek hogy tetszik.

Mekkora esély van arra, hogy ugyanabban a kávézóban, ugyanabban a sorban, a megfelelő pillanatban állok egy olyan nő mögött, akinek valószínűleg hasonló problémái vannak, mint nekem?

Elég csekély. Hogy őszinte legyek, fogalmam sincs a konkrét százalékról, de azt hiszem, abban megegyezhetünk, hogy meglehetősen alacsony.

Ráadásul…

Ami azt illeti…

Fogadok, hogy egy életvezetési tanácsadó nem olcsó mulatság. Azt már tudni lehet, hogy Meghannel nagyjából hasonló gondjaink vannak. Szóval…, ha a közelében maradok, kideríthetem, összepasszolunk-e a coachával. Ez teljesen logikus, nem?

Meghan elér a pulthoz, elemeli a telefont a szájától, míg megrendeli a közepes, koffeinmentes feketéjét, ami egy újabb közös pont, mert én is kávézom. Persze cukorral és tejszínnel, de az mellékes.

Ugyanazt kérem, mint Meghan, megfejelve egy muffinnal, hiszen eredetileg ezért jöttem ide, ez lesz a vacsorám. Meghan valószínűleg grillezett csirkemellet eszik majd kelkáposztával, hiszen neki van életvezetési tanácsadója. Ő nem csak úgy megy a maga feje után, és este nem muffint majszol csak azért, mert elfogyott a Cheez-It. Az kizárt. Komótosan tejszínnel és édesítővel dúsítom a kávémat, közben Meghan keres magának egy helyet. Nem hiszitek el, de a szomszédos asztal épp üres! Szerencse vagy sors? Na? Legyen bármelyik, egy ilyen lehetőséget nem szabad elszalasztani.

Le is ülök szépen.

Fülhallgatót dugok a fülembe, de nem kapcsolom be. Ez az elterelés, így nem lesz annyira nyilvánvaló, hogy hallgatózom.

Ez nagyon hitványul hangzik. Hallgatózni. Szerintem inkább mintavétel ez – mint amikor az ember bemegy a boltba, és mindenféle termékekből kínálnak kóstolót. Ha Meghan nem akarta volna, hogy belefüleljek, tarthatta volna egy sokkal diszkrétebb helyen is az ülést, nem igaz? Egyébként is, a végzet úgy döntött, itt kell lennem, és azt mindenki pontosan tudja, hogy a végzettel nem lehet vitatkozni.

Nem vagyok biztos abban, hogy megfelelően használom a „végzet” kifejezést, de az biztos, hogy ez a lényeg. Legalábbis elég valószínű.

Leteszem a szalvétára a muffint, majd előhalászom egy tollat a táskámból, és elsimítok egy második szalvétát az asztalon, erre fogok jegyzetelni. Csak egy egyszerű lány vagyok, aki kiélvezi a kávéját és a muffinját, inkognitóban, mint egy menő valaki. Bekapok egy falatka muffint, és tovább keresem Las Vegas legjobb életvezetési tanácsadóját a telefonomon, miközben arra várok, hogy Meghané felbukkanjon. Ha ez a mai találkozó jól megy, tuti, hogy saját coachom lesz.

Kivéve, ha…

Szentséges ég! Ezek a coachok nagyon népszerűek. De tényleg! A kávémat szürcsölve végigpörgetem a top tízes listát. Az első honlapja arról tájékoztat, hogy egyéves várólistája van.

Egy. Év.

Lehajítom a tollat az asztalra, és felsóhajtok. Egy évet kellene várnom arra, hogy rendbe szedjem az életem? Én nem vagyok nagy szakértő, de ez egyáltalán nem tűnik reálisnak. Megnézem a következő weboldalt, ott az fogad, hogy jelenleg nem fogadnak új klienseket. Itt már a várólistára sem tudok feliratkozni.

Baromság!

A hármas számúnál ugyanez a helyzet. A négyes és ötös nem tetszik, nem is érdekel a várólistájuk. A hatos coach egy nagyon jóképű pasas, akire maximum az orgazmusom vezetését bíznám, úgyhogy felejtős. Ilyesmiért nem fizetek.

A hetedik tetszik, de… várjunk csak! Ez tényleg ennyi? Sejtettem, hogy nem olcsó, de hogy ennyire drága lenne? Mégis, ki engedheti meg ezt magának? Csakis olyan emberek, akiknek már amúgy is rendben van az élete! A végzet teljesen meghülyült. Miért intézte úgy, hogy muffint akarjak vacsorára, hogy megálljak ennél a kávézónál, és pont Meghan mögé álljak a sorban, aki elég hangosan locsogott ahhoz, hogy az egész kávézó hallja, ha nem engedhetem meg magamnak az életvezetési tanácsadót? Nem lehetett véletlen az sem, hogy tegnap elfogyott a Cheez-It, hiszen ez indította be ezt az egész eseményláncolatot.

Bekapok még egy falat muffint, miközben ezen rágódom, de megérkezik Meghan tanácsadója, ezért inkább félreteszem a gondolataimat, és a kóstolómra koncentrálok, hogy a lehető legtöbbet hozhassam ki belőle. Hiszen ez a cél, nem? Lehet, hogy az életvezetési tanácsadás egy katasztrófa, és a sors csak annyit akart elérni, hogy kezdjek el foglalkozni a hajammal. Hamarosan kiderül.

Tizenöt perccel később megvan a válasz. Végem van! Meghan coacha a legjobb. Már most úgy érzem, jobb akarok lenni. Elhiteti velem, hogy képes vagyok rá! Teljesen megértem, miért akar valaki életvezetési tanácsadót magának. Máris nyugodtabbnak, összeszedettebbnek érzem magam, pedig csak belekóstoltam… Meghan találkozójába! Igen, tudom, illene indulnom, de azt még mindig nem tudom, hogyan fogom kifizetni a saját életvezetési tanácsadómat, sőt, azt sem, hol találhatnék egyet. Mégsem állhatok oda most, hogy elkérjem a névjegyét, nem igaz?

Hát nem.

Szóval…

Maradok még egy kicsit. Csak egy icipicit. Vagy akár végig.

Ez a legokosabb, amit tehetek. Általában nem jellemző rám az észszerű viselkedés, úgyhogy a tényt, hogy most képes vagyok erre, egy újabb jelként értékelem. Nincs igazam? Szerintem ez is arra utal, hogy ennek így kell lennie. Úgy tűnik, Meghannel nagyon sok közös van bennünk. Ha pár évvel idősebb lennék, jobb ruhatárral, beszárított hajjal és elég pénzzel ahhoz, hogy felfogadjak egy életvezetési tanácsadót, szinte egyformák lennénk. Elismerem, ez talán kissé erős kijelentés tizenöt percnyi hallgatózás után, de azt hiszem, az életünk tényleg elég hasonló. Kicsit olyan, mintha ő segítené a múltbéli énjét ahhoz, hogy a lehető legjobb legyen.

Egy pillanatra elgondolkodom, ujjaim között egy tincs tekeredik. Oké, ez talán túlzás.

De akkor is maradok.

A találkozó hátralévő része legalább annyira sorsfordító, mint az első negyedóra. Megpróbáljuk felderíteni a legfontosabb erősségeinket, és megfogalmazni, milyen készségeket szeretnénk fejleszteni. Az az igazság, hogy nagyon jó érzés beazonosítani az erősségeimet. Sok csodás tulajdonságom van. Például spontán vagyok. Ezen Meghan még dolgozik. Ezenfelül kedvelem a társaságot, és remekül tudok alkalmazkodni. Carol legalábbis így fogalmazná meg.

A jövő héten a döntéshozó képességgel foglalkozunk. Úgy tűnik, Meghan hozott pár rossz döntést, de én nem fogom elítélni ezért, hiszen mindenkivel előfordult már ilyesmi. Carol egyébként azt mondta, a rossz döntések gyakran egy jóhoz vezetnek, hiszen tanulunk a hibáinkból. Azt is hozzátette, hogy a végeredmény sem mindig ezen múlik. Azt mondta, vannak olyan jó döntések, amiknek úgyis rossz vége lesz, ez nem a mi hibánk, és emiatt sosem szabad feladni.

Szinte biztos vagyok abban, hogy arról a lakásról van szó, amit Meghan vásárolt, mielőtt Las Vegasba költözött volna, de ez a tanács megállja a helyét azokkal a srácokkal kapcsolatban is, akikkel az egyetemen randiztam. Ugye, milyen jól alkalmazkodom?

Carol zseniális.

Emiatt fordul meg a fejemben, hogy talán jövő héten is el kellene jönnöm.

Mégis, ki szabja meg, hogy meddig kell tartania egy mintavételnek? Én biztosan nem, hiszen nem én vagyok a mintafelügyelet.

Csak egy lány vagyok, aki egy kávézóban csücsül, és kihasználja az erősségeit. Felfedezem az életem értelmét. Tágítom a komfortzónámat. És nem is ez életem legrosszabb ötlete. Sőt, még a héten is voltak ennél rosszabbak, amivel nincs semmi baj, hiszen a rossz ötletek jótékonyan hatnak a kreativitásra. Legalábbis Carol szerint, és nekem nagyon tetszik ez a felfogás, szívesen magamévá teszem.

– Jó lesz ugyanitt a jövő héten?

Igen, hát persze! Carol tette fel a kérdést, de lássuk be, egy kávézó nem a legmegfelelőbb helyszín az életvezetési tanácsadáshoz, ha nem akarjuk, hogy mások is profitáljanak belőle.

– A jövő csütörtök nem jó – válaszolja Meghan. – Üzleti útra megyek. Megnézem a naptáramat, és írok egy e-mailt, rendben?

Hát, akkor ennyi volt. Sosem fogom megtudni, mikor jönnek legközelebb, és nem ülhetek itt mindennap, mint valami megkeseredett regényíró, aki már képtelen otthon dolgozni – pillantok a sarokban magában motyogó, laptopján pötyögő nőre. Semmiképp.

– A jövő héten már csak a vasárnap délelőtt tizenegy óra szabad – vágja rá Carol.

Probléma megoldva.