Nem emeli fel az ujjával az államat. Nem. A tenyerébe fogja az arcomat, ujjbegye beleég a bőrömbe a tarkómon, hüvelykujja az államon támaszkodik, szája lágy, határozott és forró, tökéletesen simul az enyémre. És határozottan nem úgy csókol, mint akinek közömbös lennék, hanem mint aki nagyon is mocskos dolgokat akar tenni velem.
Imádom, amikor igazam van!
Majdnem olyan jó érzés, mint ahogy Vince nyelve felfedezőútra indul odabent, de semmilyen „én megmondtam” nem érhet fel ezzel a csókkal. Mentolíze van, az illata pedig olyan, amilyet elvárok egy felnőtt férfitől. Fűszeres és férfias. Mint az erdő egy őszi napon, benne egy lombházzal, amiből egy kötéllétra lóg a földre. Vince testéből árad a meleg, ami nagyon kellemes itt, ezen a hideg folyosón, ami fel sem tűnt addig, amíg neki nem nyomo
