Nimród
Nimród szelíden nézett a vele szemben enyhén hajlott háttal ülő nőre.
– Tehát maga Zora – jegyezte meg mosolyogva.
– Igen – bólintott. – Én lennék a múlt nélküli nő.
– Van magának múltja, csak jelenleg nem emlékszik rá. Ez majd idővel változni fog.
– Szeretnék én is ilyen optimista lenni. Tudja, milyen érzés emlékek nélkül élni?
Nimród a fejét csóválta.
– Persze, hogy nem.
– Hát örüljön neki! – Zora két kézzel túrt a hajába, és játékosan összeborzolta az amúgy is rendetlen, megkurtított tincseit. – Bele lehet bolondulni. Néha úgy érzem, megkattanok ezzel a nagy űrrel a fejemben. Egyre erősebb bennem a felismerés, hogy semmim sem maradt. Mármint nincs emlékem arról, milyenek voltak a szüleim, vagy van-e valahol egy testvérem. Nem tudom, milyen volt szeretni, és azt sem, hogy
