Karola Már attól a gondolattól is görcsbe állt a gyomra, hogy haza kell mennie, és a férje, akit három hete rakott ki a bérelt lakásukból, a lépcsőháznál fogja várni. Naponta így is húsz üzenetet küldött, hol mézesmázos szavakkal próbálta magát visszahízelegni, amikor pedig elvesztette az önkontrollt – mint a kétéves házasságuk alatt oly gyakran –, akkor fenyegetőzött. A fenyegetések jó esetben arra irányultak, hogy öngyilkos lesz, és természetesen ez Karola lelkén szárad majd, máskor pedig azzal állt elő, hogy vele fog végezni, aztán persze magát is megöli. Az összes verzióval próbálkozott, igazán ne mondhassa Karola, hogy nem követ el mindent. Roland egy erőszakos, narcisztikus mocsok, Karola nem is érti, hogyan vakíthatta el annyira a szerelem lila köde, hogy ezt az első évben észre se

