PERSEPHONE
Az én szerelmi történetem egy halálesettel kezdődött.
Azzal a hanggal, ahogy a lelkem szilánkosra robbant a hospice ház padlóján, akár a törékeny porcelán.
Tilda néni, aki a kórházi ágyában kornyadozott, hörögve vette a levegőt. Olyan hangja volt, mint az összekoccanó pénzérméknek.
A könnyeimmel áztattam el a kórházi köpenyét, miközben kis öklömmel markoltam az anyagot. Nem foglalkoztam anyu kérésével, hogy szálljak le a beteg testvéréről.
– Kérlek, ne menj el, nénikém! Kérlek! – krákogtam.
A rák átterjedt a tüdejére, a májára és a veséjére is, gyötrelmessé téve számára a légzést. Az utóbbi hetekben ülve aludt, az éberség és a tudattalanság váltogatta egymást.
Tizenkét évesen a halál egy elvont fogalom volt számomra. Valós, mégis idegen és távoli. Olyasvalami, ami csak má
