Holiday

Chapter 8

1.

– Nem kell sorban állnunk! Nem is tudok várni, hát nem látod?! – hörrenek egyet. Teljesen hülye ez a lány. Rendben, már nem lány, de ez az egész csapat alkalmatlannak látszik bármire, úgy, ahogy van. Csak állnak tanácstalanul, mintha nem életük legemlékezetesebb kalandjára készülnének. – Mit gondolsz, ez micsoda? – intek a bottal. Közben kicsit megsuhintom vele a szomszéd sorban álló kopasz, pocakos öregember lábát, aki akkora, mint egy kutya ülve, és egy harmincas, magas szőke derekát simogatja. Látom, hogy Eni elnézést kér a pocakos ülő kutyától a nevemben.

Szánalmasak.

Kicsit később persze már egy tolószékben (én még ilyen régimódian és kevésbé elfogadható néven nevezem, de hát ez engedtessék meg nekem!) suhanok a népes társasággal a kapu felé. Hát ennyi volt. Nem nagy ügy. Ezt a privilégiumot is nekem köszönhetik.

Lara nem kér enni. Pedig hajnal van, a reggeli ideje, és olyan gebe, mint a kisujjam. Rettentően el van szontyolodva, és nyilván jó úton halad az anorexia vagy a másik, a hányós betegség felé. Piszkálgatja és csavargatja ujjával hosszú, világosbarna, hullámos haját, amelyről Eni még mindig azt hiszi, hogy a nap szívta ki, és sejtése sincs róla, hogy Lara baba egy belvárosi fodrászatban tizenötezer forintért kapta a napszítta hajszínt, amelyet ombrénak neveznek. Plusz egy újfajta hullámosítást – ha engem kérdeznek, ez sima dauer, nincs új a nap alatt, csak a név változik – újabb tizenötezerért. Eni természetesnek gondolja a lánya haját. Ennyit róla. Fogalma nincs a világról, nemcsak a frizura- meg a hajszíndivatot nem ismeri, de egyáltalán, hogy képes elhinni Larának, hogy a nap szívta ki a haját csíkosra, ismétlem, csíkosra, ráadásul be is hullámosodott, valamint hosszú, sötét töve is keletkezett hozzá, na ez, azt hiszem, mindent elárul Eniről.

– Egyél – mondom Larának, nem is mondom, hanem utasítom, és a pultban a croissant-ra mutatok. Hegyesen mered az ujjam a péksüteményre, látom, ahogy az álmos felszolgáló arcán átsuhan a rémület. Lara átnéz a fejem fölött Henire. Heni bezzeg nem ilyen fogyózós típus, neki nem kell ajánlgatnom a péksüteményt. Heninek inkább túlsúlyproblémái vannak, de ha még nem is vette volna észre, előbb-utóbb lesznek. Nincs akaratereje. Újra Larára nézek, komolyan és szúrósan. Most biztosan átfut az agyán, hogy én fizetem a drága fodrászát, és ennie kell, ha egyszer én azt mondom; hogy őszinte legyek, az a fiú az én fodrászom is, de Lara és Eni ezt nem tudja. Eni semmit se tud.

Azt sem, hogy a férje, aki most kedvesen bazsalyog rá, megcsalja.

Eni egy másik bolygón él.

Párizs. Henrik ismételgeti, hogy Párizs. Ha nem a fiam lenne, már rég fejbe vágtam volna. Ricsi hozzáteszi, hogy „Sza’ Ma’ten”, így, kényeskedve, és reményei szerint franciásan. Őt is fejbe verném néha. Nagyon hasonlít Henrikre.

Sokan jöttünk itt össze, évente ha háromszor találkozunk így, a teljes család. Velem külön-külön összejön mindegyikük, kivéve Ricsit, de az csak egy taknyos, szóval nem neheztelek rá emiatt.

Eni, Henrik, Léda. Mindannyian a családjukkal.

Hát nem lesz könnyű nekik ez a karácsony és az újév-kezdet. Három hét együtt. Gyönyörű ajándék, nem?

Ráadásul a paradicsomi St. Maarten szigetén.

Egyikük sem járt még ott, pedig jó okuk lett volna rá. Jobban mondva sehol sem igen jártak még a világban, spórolnak, nincs pénz, megértem. Én támogatom őket anyagilag, még mindig.

Mindegyik élhetetlen, bizony. Talán majd a gyerekeik.

De sajnos egyik sem örökölte azt a vért és elszántságot, hogy menjen az álmai után, ha sikeres akar lenni az életben.

Egyszerűen nincsenek álmaik.

– Párizs felé beszállás a tizenötös kapunál – mondja egy gépies női hang, de én még csak a pezsgőm felénél járok.

Ez az én ünnepem lesz. Csak várják ki a végét!

És főleg várjanak meg a beszállással.

* * *

A business classon sem sokkal nagyobb ám a hely, mint a turistaosztályon. Ezt nem panaszként említem, mert a többiek a gép hátsó traktusában jobban szűkölködnek. Viszont itt anélkül ledönthetek még egy pohár pezsgőt, hogy Eni vagy Léda felnyársalna a pillantásával. Hát igen, az én koromban az alkohol… Hagyjatok ezzel, gyerekek!

A pezsgő francia, és ez némi reménnyel tölt el a továbbiakat illetően. Sajnálatos dolog, hogy dugiban kell piálnom, és ezért csak egymagamnak kellett megvennem a businessjegyet, de ezek itt azt hiszik, hogy egy kis alkohol mindjárt nyomorba dönt. Holott én mindig tudom, hol a határ, és ezzel most Léda férjére is célozhatnék, aki nyilvánvalóan elfelejti néha.

Párizsig nyugton leszek, addig nem jöhetnek előre a turistáról, legalábbis remélem. Felszabadultan akarok utazni, aztán a többit majd meglátjuk.

Párizsból St. Maartenbe két jegyet vettem a businessre. Elég drága volt, de nekem megéri. Először Léda ül majd velem, aztán Henrik, utána Eni. Vagy bánom is én a sorrendet. Van velük egy kis megbeszélnivalóm. Csak úgy egyesével.

Éljen a pezsgő! Francia, bár nem a legjobb márka, de nem bánom. Lesz ez még jobb. Mindenféle szempontból.