2.
Néhányszor már megtettem ezt az utat. Hogy pontosan hányszor, azt ne firtassuk, meg nem is vagyok egy számtanbajnok. Ámbár a számokhoz még így is én értek a legjobban a családban. A fene tudja, miért így alakult. A nagyapám vére folyik az ereimben, aki még viharos történelmi időkben is jól vitte a kocsmáját. A fogadót, ahogy ő nevezte. Akkor még a városon kívül állt; ma már a város része az a hely, úgy bizony. Na, ő értett ahhoz, hogyan kell létrehozni valamit. Mennyi a haszon, és mibe fektesse a fölösleges pénzét.
De a gyerekeim nem örököltek semmit abból a képességből, amelyet nagyapám és én tudtunk: hogyan kell a jég hátán is megélni. Mindig újat álmodni, aztán belevágni és megvalósítani. Nem olyan nagy ügy, elkezdi az ember, aztán szép lassan belejön, és mindig lesznek újabb álmai
