– Nem voltam. – Csaba nem értette, hogy Braun miért néz rá sandán, gyanakvóan. – Igazán sajnálom, De valóban nem voltam cserkész. – Bocsánatkérő mosolyra húzódott a szája.
Braun kényszeredetten viszonozta a mosolyát, szeme sarkából sugarasan szétfutottak a ráncok. Hátradőlt, ceruzáját a tokájához érintette. – Igazán nem tartozik a tárgyhoz – mondta –, De engem privátim érdekelne, hogy miért nem volt cserkész. – Lágyan döfködte gömbölyű állát. – Csak privátim.
Csaba egyre nyugodtabb lett, kezdett tetszeni neki a csipogó, vékony hangú ember. Nem is vadállatok ezek a fickók. Még humorérzékük is van. – Azt hiszem – mondta –, az egyenruha miatt nem lettem cserkész. Undorodom az egyenruha viselésétől.
Braun csodálkozva mosolygott. – Ezt éppen maga mondja? Apja, testvére, nagybátyja katona.
C
