Konrád
– Várakozás –
Az újabb egyhetes kényszerpihenő után alig vártam, hogy munkába álljak. Sorra hívtam vissza a betegeimet kontrollra. Amíg nem dolgoztam, a kollégák teljes erőbedobással helyettesítettek, de nem értek a sor végére. Az első napokban talán többet dolgoztam, mint a baleset előtt. Az én kiesésem felborította a szabadnapok rendjét, és mindenki azután próbált némi lélegzetvételhez jutni, miután visszaálltam a melóba. Jólesett a munka, keddre már kiírt műtétem is volt. Láttam, hogy mindenki éles szemmel figyeli, hogy mi változott meg rajtam, és hogy nincs-e a baleset miatt zárlat az agyamban.
Az első napokban Kovács nagyobb létszámú személyzetet osztott be mellém. A bemosakodásnál a két anesztes kolléganővel poénkodtam.
– Azért vagytok ketten, hogy ha én összeesem, legyen
