Szerelem az étlapon

Fejezet 2

1.

HANNA

2013., KINCSESKERT

Minden a málnabokor hibája.

Ha pontos akarok lenni, akkor a málnabokor töviseit kellene okolnom. Igen, a felelősség minden kétséget kizáróan a töviseket terheli.

Mégis, miért éppen ide kellett elbújnom? A rossz döntések koronázatlan királynőjeként ez felesleges kérdés, egyszerűen el kellene fogadnom, hogy ezt dobta a gép. Alkalmatlan vagyok helyes döntéseket meghozni. Ha nem a legjobb barátomról lett volna szó, akkor most a szobám nyújtotta kellemes csöndben olvashatnék. Vagy ami sokkal valószínűbb: kipróbálnám az új, meggyes-rumos pite receptjét, amit a Süssünk Együtt Sütiblog múlt héten posztolt az oldalára.

A tövisek mellett Szilkót kellene okolnom.

Ma volt a végzős évünk utolsó napja, a bizonyítványosztásunk. Marton Dávid, az osztálytársunk bulit rendezett, és meghívása természetesen az összes végzősnek szólt. Eszem ágában sem volt eljönni. Egy olyan napot ünnepelni, amiben semmi ünnepelnivaló nincs? Hahó, azért bulizzunk, mert vége a gondtalan gyerekkorunknak? Nonszensz.

Szilkó azonban halálosan bele van esve a srácba. Ő a Pasi! Nagybetűvel és szemforgatással. Azóta csorgatja a nyálát a fiú után, mióta egyszer összefutott vele a futópályán, és Dávid megkérdezte tőle, milyen napja volt. Dávid kedves srác, valószínűleg bárkivel találkozik, akit ismer az iskolából ugyanazt a kérdést neki is felteszi. Szilkó viszont olyan meleg, mint a télen bekapcsolt radiátor, Dávid azonban minden bizonnyal heteró. Mármint, ha lehet hinni a suliba járó lányok pletykáinak. A futópályás pillanattól fogva Szilkó szentül hiszi, hogy Dávid is heves szikrákat dobált felé. Hiába mondtam neki, hogy valószínűleg csak a verítéke csilloghatott a homlokán, őt nem érdekelte. Nem túlzok, ha azt merem állítani, megveszik a srácért.

Mondanom sem kell, ebbe a buliba is csak azért akart eljönni, mert meggyőződése, hogy ez az ő utolsó lehetősége. A mai esténket a becserkészés éjszakájának nevezte el. Az én ötletem a kanos tinédzserek szülők nélkül lett volna. Kár, hogy leszavazta.

Megrázom a fejemet és kilépek az emeleti fürdőszoba rejtekéből, ahol az elmúlt, közel fél órát töltöttem. Maradtam volna tovább is, ha valaki nem akarja mindenképpen betörni az ajtót.

Elindulok lefelé, hogy megkeressem a legjobb barátomat. A konyha tele van söröshordókkal, és az iskolából ismerős arcok néznek vissza rám. Az étkezőbe is ugyanez a helyzet. A nappaliban mindenütt részegen üvöltöző srácok és ledéren öltözött lányok. Vajon Dávid szülei tudják, hogy a fiuk ballagási bulija ennyire eldurvult? Mármint, gondolom, ez nem szokványos, minden hétvégén látott dolog. Ugye nem?

Sehol sem találom Szilkót. Egy ideig a hangszóróból üvöltő zenét próbálom élvezni, azonban sosem voltam az ilyen partik híve. Mi ez a többesszám? Milyen partik? Ez az első, amin részt veszek! Oké, akkor úgy fogalmazok, hogy semmilyen parti híve nem vagyok.

Előhalászom a táskámba csúsztatott mobilomat. Mindjárt éjfél, már egy órája itt vagyok. Bunkóság lenne, ha lelépnék?

Gondolatban bokán rúgom magamat. Jézusom, ünnepelnem kellene, hogy végre vége a giminek! Az összes barátom és osztálytársam ezt teszi, én mégis azon kattogok, mikor mehetek haza.

Szigetvári Hanna, milyen unalmas egy alak vagy!

Egy utolsó pillantást vetek a kanapé felé, hátha megakad a tekintetem Szilkó vörösesbarna frizuráján. Helyette egy párocska vad csókcsatája jelenik meg előttem. Pfúj! Elfojtok egy hangos sóhajt, most ez komoly? Itt, mindenki előtt?

Na, nekem ennyi elég volt! Ezt jelnek veszem, ideje a távozásnak. A lelkiismeretem azonban nem hagyja annyiban, megígértem Szilkónak, hogy hazakísérem őt. Az anyukája nagyon szigorú nézeteket vall, a srác viszont imád bulizni, így a legtöbb alkalommal kihasználja a jókislány-mivoltomat és hárítónak használ.

Írok neki egy sms-t:

Ha indulni akarsz, mindenképpen szólj!!!A biztonság kedvéért a kelleténél több felkiáltójelet biggyesztek a végére. Elküldöm, de ahogy elteszem a mobilomat, Szilkó vékony karja kulcsolódik a nyakam köré.

– Csajszikám! Hol voltál? – üvölti a fülembe, a hangzavartól viszont így is alig hallom. Két kezét a vállamra teszi és eltol magától. – Eláll a hajpántod, várj, megigazítom. Cuki!

Szilkó nyelve enyhén akadozik, ilyen közelről érzem a leheletéből áradó alkoholszagot is. Nincs mese, Szilkó totál elázott.

– Köszi – végigsimítok az új szerzeményemen. Nem tudom, mi ez a színes hajpánt mánia nálam, de nem tudok csak úgy otthagyni egy aranyos darabot. – Mehetünk? Vagy még maradni akarsz? Miért vagy így kipirulva?

– Táncoltam, neked is jönnöd kellene! És csak most kezdődik a buli, hová akarsz menni? – kiált fel hüledezve, majd látva fintoromat, arcára aggódás ül ki. – Rosszul vagy? Ha akarod, mehetünk, annyira nem is jó itt. Ha vársz öt percet, elköszönök pár embertől, és mehetünk.

– Nem kell elkísérned – vonom meg a vállamat mosolyogva. Kincseskert nem nagy város, csupán két utcára lakunk innen, gyalog simán hazaérek negyedóra alatt.

– Ó, dehogynem kell! A nagyid érzéstelenítés nélkül tépné le a golyóimat, ha nem tenném.

A szememet forgatom. A nagyinak van egy érdekes stílusa. Érdekes…? A nagyanyád egyszerűen bunkó. Előszeretettel köszörüli a nyelvét Szilkón, a fiú pedig mindig annyira zavarba jön előtte, hogy az esetek többségében köpni-nyelni nem tud.

Megadóan sóhajtok.

– Oké, akkor maradjunk még egy kicsit – mondom megenyhülve. Szilkón látszik, hogy remekül szórakozik, nem lenne fair arra kérnem, hogy menjünk el csak azért, mert én kényelmetlenül érzem magam. – Egy keveset még kibírok.

Szilkó szeme felcsillan.

– Két óra – mutatja fel az ujjait.

Két óra? Viccel?

– Egy.

– Másfél?

Elnevetem magam az alkudozásán.

– Rendben, legyen. Másfél óra és megyünk – felé nyújtom a kisujjamat, amire ő is felemeli az övét, és az enyém köré görbíti. A kisujjeskü szent és sérthetetlen, ezt mindenki tudja.

– Köszönöm, szivárvány! – hálálkodik szélesen mosolyogva. – Amúgy mondtam már, hogy milyen jól mutat a cicid ebben a kék ruhában? Még ez a citromsárga, masnis hajpánt is jól megy hozzá.

Lenézek a pántos nyári ruhámra. Eddig sosem mertem felvenni, a kissé nagyobb kivágása miatt. Azonban a fehér minták, amiket végigszórtak az anyagon, annyira vonzották a tekintetemet, hogy indulás előtt hirtelen felindulásból lecseréltem az addigi szettemet erre. Vagy a mellem nőtt meg tavaly nyár óta, vagy ez a ruha ment össze, mert most sokkal jobban kitölti az anyagot, így pedig már nem is olyan mély a cicivillantás.

Nagyot sóhajtok.

– Na, menj és cserkéssz be valakit, te kandúr – ingatom a fejemet vidáman.

Két cuppanós puszit nyom az arcomra, és riszálva arrébb suhan. Igen, suhan.

– Másfél óra múlva találkozunk a teraszon! – kiáltja a válla felett, de a válaszomat nem várja meg, beveti magát a tömegbe.