Zsófi szóra nyitja a száját, de ekkor Kinga hatalmasat fékez egy zebránál, mind a hárman előredőlünk.
– Az agyamra megy már ez a rengeteg eső – mérgelődik. Megmasszírozom a kulcscsontomat, ott, ahol a biztonsági öv megtartott, és megvédett attól, hogy arccal előre a műszerfalba csapódjak. – Az emberek is veszett egér módjára rohangálnak. Ez csak egy kis eső, mit paráznak ennyire? Plusz a kölykök ilyenkor különösen elviselhetetlenek.
Kinga a térdén dobol az ujjaival, amíg várja, hogy zöldet kapjunk.
– Ha jól emlékszem, ugyanezt mondtad az elmúlt két nyárról is – nézek rá, miközben fél szemmel a közlekedési lámpát pásztázom.
Nekem nincs jogosítványom. Még a gimnázium alatt anya felvetette, hogy meg kellene szereznem, de úgy gondoltam, felesleges. Ezt ma már másként gondolom, viszont sem
