Felállok, majd cinkosan a nagyira kacsintok.
– Ha Sanyi az, megmondom neki, hogy idefent várod őt.
A lépcső recseg a tornacipőm alatt, a rajta lévő szőnyeget már feltekertük, mert annyira rossz állapotban volt, hogy nem érte volna meg a takarításával bajlódni. A bokám néhány mozdulatnál ellenkezik velem, így meg kell állnom egy pillanatra, amíg elmúlik a fájdalomhullám.
Az idegesítő madárcsicsergés újra felzendül.
– Jövök már! – kiáltom kissé ingerülten. Nagyon fontos dolgot akarhat az a valaki az ajtó mögött, mert már hosszú percek óta próbálkozik.
Elfordítom a kulcsot és kitárom az ajtót. Abban a pillanatban meg is bánom. Nagyon gáz húzás lenne, ha ugyanazzal a lendülettel rácsapnám?
– Micsoda meglepetés – nézek unottan a férfira. Az ajtót nem más, mint Olivér támasztja.
– A útjai
