MAGYAR ROKOKÓ
(Csokonai Vitéz Mihály)
„Csokonai – ő a mi magyar rokokónk” – írta róla Kosztolányi Dezső.
Tudjuk, milyen „parázna bál” volt a rokokó. Bűnösen szép szerelmekkel, zenékkel, bókokkal, táncokkal, könnyedséggel, hazugságokkal – egy szédülő és végül eszméletlenül földre rogyó mámor kábította el a XVIII. századi Európát. Csokonai a mi rokokónk. De erre a bálra ő nem kapott meghívót. Ő csak a melléklépcsőn surranhatott fel a vigadozók közé. Ő a fizetett muzsikus volt – a szórakoztató, a költő, akinél megrendelték a zenét, a bókot, a felköszöntőt, a szellemességet, akinek szavait mondták, ha szerelmet vallottak, akinek verszenéjére táncoltak, ha a választott nőt átfogták, aki megálmodta, megnemesítette az egész vigasságot, de akinek sem szerelem, sem vigasság, sem idill, sem meghí
