tizenegyedik fejezetOlyan csendesen nyitom ki a lakosztályunk ajtaját, amennyire csak tudom. Ethan még aludt, amikor végül felhagytam a várakozással, és lementem enni, de most már ébren van. A kanapén ül, egy szál bokszeralsóban. Rémisztő mennyiségű barna bőr – a pulzusom az egekbe szökik. Beszélnünk kell arról, ami előző este történt – a csókról, meg hogy együtt aludtunk éjszaka, egymáshoz simulva –, de valószínűleg sokkal egyszerűbb lenne, ha átugornánk a kínos beszélgetést, és egyenesen rátérhetnénk az újabb smárolásra.
– Helló – köszönök csendesen.
– Helló. – Kócos a haja, a szeme lehunyva, és úgy dől hátra, mint aki vagy a lélegzetvételére koncentrál, vagy azt tervezi, hogy petíciót indít az 1,99 dolláros Mai Tai koktélok betiltásáért.
– Hogy van a fejed? – kérdezem.
Fájdalmas nyö
