Te vagy nekem a rejtély

Prológus Blythe – Nyisd szélesebbre – lihegte Dustin a fülembe, miközben bal térdemet a kocsija hátsó üléséhez nyomta. Azt hittem, eddigre már megszoktuk, mit-hogyan, de ő időnként még akart valami újat. Nekem pedig alkalmazkodnom kellett. De most valahogy nehezemre esett fejben is ott lenni. Eleinte fájt egy kicsit. Mostanra csak kényelmetlen lett. De mivel szerettem Dustint és ő akarta a szexet, hát megadtam neki. Ami azzal járt, hogy hetente néhány éjjel erősen belecsípett a mellbimbómba, aztán elvégezte a dolgát, és már vége is volt. A közelsége kárpótolt mindenért. Az utóbbi időben úgy éreztem, annyira eltávolodtunk, hogy ez segített megnyugodni. Amikor így együtt voltunk, úgy éreztem, minden rendben van. – Így akarod? – kérdeztem, és feljebb húztam a lábam a hátsó ülés támláján. – Igen, bébi, igen. Pontosan így. Olyan fenségesen szűk vagy. Szinte lehetetlen beléd hatolni. Ebben egyet értettünk. És pontosan ezért éreztem annyira kellemetlennek az egészet. Biztosan van valami, amitől könnyebben belém csúszhatna. De mivel erről soha nem beszélt, én sem kérdeztem. – Ahhh, igeeen… Úristen, bébi, annyira jó! Ahhhh! – Hirtelen hangosan felkiáltott, a fejét hevesen hátravetette, és a szemei elhomályosultak. Ez annyit jelentett, hogy végzett. Készen volt. Hála a jó égnek! Miután leszállt rólam, gyorsan feljebb toltam magam, nehogy egy második kört is követeljen. Olyan érzés volt, mintha spárgáznom kellett volna. Semmi kedvem nem volt egy második körhöz. – Ugye, tudod, hogy egyszer elveszlek majd feleségül? – kérdezte Dustin, miközben segített megigazítani a szoknyámat, és kezembe nyomta a bugyimat. Soha nem beszéltem neki arról, mennyire elbizonytalanít, hogy állandóan szexelünk, de Dustin nagyon jól ismert. Egész életemben ő volt a legjobb barátom, és amikor a kapcsolatunk elmélyült és több lett, mint barátság, senki nem lepődött meg rajta. Gyerekkorom óta szerettem Dustin Falcót, ezért teljesen egyértelmű volt, hogy ide jutunk még akkor is, ha egyáltalán nem voltam biztos benne, hogy ezt akarom. Az utóbbi két évben nagyon megváltozott a kapcsolatunk. Vagy talán csak Dustin változott meg nagyon az elmúlt két évben. Előfordult, hogy nem is ismertem fel benne a régi Dusint. A srácot az utca túloldaláról, aki egykor az én megbízható és lezser barátom volt, akit mindig úgy imádtam. Dustin azóta rekorder kosaras sztár lett, aki már az érettségi előtt is több egyetemtől kapott ajánlatot. A lányok mind áhítoztak utána, a fiúk meg vele akartak barátkozni. Ő pedig sütkérezett ebben a figyelemben. Pontosan tudta, hogy mennyire különleges, és soha nem is próbálta tagadni. De én mégis szerettem. Éppen ezért fogadtam el ezt a változást. Legalábbis mindent igyekeztem megtenni érte. Még akkor is, ha ez azzal járt, hogy csak akkor szánt időt rám, amikor szexelni akart. Az idő többi részében el volt foglalva a kosárlabdával – meg inni járt a barátaival, amit én soha nem akartam. Meghúztam a határt ott, hogy bulizni járjak vele. Eleinte egyszer-kétszer elkísértem, de Dustin annyira leitta magát, hogy mindig egyedül kellett hazajönnöm. Ha pedig nem értem haza a beígért időre, a szüleim szobafogságra ítéltek harmincéves koromig. A szüleim bíztak Dustinban, de fogalmuk se volt arról, hogy ki is ő valójában. Soha nem egyeztek volna bele, hogy bulizni járjunk. Esténként én voltam az, akinek mindig mindenkinél korábban haza kellett érnie. Dusint ez borzasztóan zavarta, de folyton bizonygatta, hogy nála ez rendben van, és megoldjuk valahogy. – Most megint nem szólsz semmit, bébi. Ez azt jelenti, hogy zavar valami. Már megint mi rosszat tettem? – kérdezte Dustin, miközben felhúztam magamra a bugyit. – Semmit. Csak elgondolkoztam. Nem vagyok mérges – nyugtattam meg. Mert mindig ezt csináltam: gondoskodtam róla, hogy Dustin boldog legyen és szabad. Most odahajolt hozzám, és megérintette az arcomat. A szemében csillogó gyöngédség emlékeztetett arra a fiúra, akibe évekkel ezelőtt beleszerettem. – Te vagy a mindenem, Sienna Roy. Az egyetlenem. Ugye, tudod? Bólintottam. Az első csókunk óta mondogatta ezt. Az első csók óta, ami azon az estén történt, amikor Dustin idősebb fivére, Dewayne felfigyelt rám. De nem az a fajta figyelem volt. Nem olyan, amit a korabeli lányok iránt tanúsított. Dewayne akkor épp az érettségi előtt állt a középiskolában. Gyakorlatilag ők irányították az iskolát a barátaival. Mintha az övék lett volna az egész suli, hangadók voltak és menők. Az iskola első napján Dustin otthagyott, hogy együtt lógjon a kosarasokkal, és az idősebbekkel, akik nagyon be akarták vonni őt a csapatba. Én az a fajta lány voltam, akit a szülei soha nem engedtek el sehova, ezért nem ismertem senkit. Dewayne viszont aznap megkeresett a folyosón. És amikor először ebédeltem abban a hatalmas ebédlőben, Dustin a barátaival ült együtt, és engem nem hívott oda. Nagyon elbátortalanított az a hely, ezért kerestem odakint egy padot, és egy fa alatt ettem meg az ebédemet. Egyedül. Amíg Dewayne Falco rám nem talált, és oda nem ült mellém. Egy darabig így ment az ebéd. De minél többet foglalkozott velem Dewayne, annál jobban kezdtem érdekelni Dustint. Így lettem hamarosan Dustin barátnője. – Nagyon szeretlek, bébi. Te vagy az én szerelmem. Utálom, hogy mindig rohannunk kell, és nem vihetlek be egy ágyba, és nem gyújthatok neked gyertyákat. Mert te azt érdemelnéd. És én ezt szeretném neked. De egyelőre bujdokolnunk kell a szüleid miatt. Egy napon szabad leszel, és nem kell folyton a szüleidre vigyáznunk. Bólintottam. Dustinnak igaza volt. Egy napon majd egyetemre megyek, és eltűnök az apám túlságosan vigyázó szemei elől. És attól fogva magam hozom majd meg a döntéseimet. – Én is szeretlek – mondtam erre. Dustin rám vigyorgott, aztán közelebb hajolt, hogy megcsókoljon. Egy puha kis csók volt. Miután szexeltünk, Dustin mindig úgy bánt velem, mint valami hímes tojással. Soha nem akarta, hogy kétségeim legyenek, mennyire a tenyerén hordoz. És pont ez a pár pillanat tette elviselhetővé az összes többit. Mert az igazság az, hogy én nem élveztem a szexet. Kellemetlen volt és fájdalmas, nem értettem, hogy a lányok miért akarták annyira. Persze a Dustin arcára kiülő élvezet láttán, sejtettem, hogy ez számára mennyire fantasztikus. De én soha nem éreztem ilyesmit. Attól eltekintve, hogy tetszett, hogy Dustin élvezi, nekem mindig rettegést okozott, ha csinálni kellett. – Még van negyed óránk, mielőtt haza kell érned – szólalt meg Dustin. Ennyi volt a szokásos esti program. Dustin hazavitt, aztán elszaladt valamilyen buliba, vagy kosarazni ment. Nem esett jól elképzelni, hogy más lányokkal van együtt, iszik és sokáig fennmarad. Egyszer meg is mondtam neki, hogy mennyire félek attól, hogy valamikor megelégeli a szüleim szabályait és szakít velem. De Dustin megnyugtatott, hogy csak engem szeret és senki mást. Örökké. – A francba! Hirtelen felkaptam a fejem, annyira meglepett ez a hangos kirohanás, és láttam, hogy a kezében tartja az óvszert. A sperma, aminek benne kellett volna maradni, a gumi külső szélét is beborította. – Ez a rohadt gumi elszakadt! – szitkozódott Dustin, aztán kihajította az ablakon. – Ez a második ilyen abban a dobozban, amit a múlt héten vettem. Áttérek egy másik márkára – dörmögte bosszúsan. Az arca egy pillanatra elsápadt, aztán megvonta a vállát. – De nem akartalak megijeszteni. Csak bosszant a dolog, és elfelejtettem. De most már ez volt a második. Szerzek egy új dobozzal. Ne aggódj – tette hozzá rám kacsintva, aztán felhúzta a farmerjét és begombolta. – Gyere, hazaviszlek. – Kinyitotta a kocsi ajtaját, kiszállt, aztán a kezét nyújtva engem is kisegített. Miután mindketten kint álltunk a kocsi előtt, karját körém fonta, és mélyet szippantott. – Nem is tudom, mihez kezdenék nélküled, Sienna. Annyira, de annyira szeretlek. Te vagy a világom közepe. Miattad vagyok fókuszált és stabil. Benned teljesen megbízhatok. Ez volt az a Dustin, akit megismertem. A legjobb barátom. A srác az utca túloldaláról, akit egész életemben ismertem. Nem az a népszerű szájhős, aki túl sokat iszik minden buliban. Lábujjhegyre ágaskodva megcsókoltam, de még így is le kellet hajolnia, hogy elérje az ajkaim. Dustin már öt centivel magasabb volt, mint a bátyja. A Falco-fiúk mindketten magasak voltak, de Dewayne vállai szélesebbek és izmosabbak, mint egy igazi férfié. Dustin még kisfiú volt. De az én kicsi fiam. Ez azonban nem akadályozott meg abban, hogy jó megnézzem Dewayne-t, valahányszor lopva rápillanthattam. Amikor Dewayne kint mosta a kocsiját a házuk előtt, én a szobámból, a függöny mögül leselkedtem utána. Valahányszor alkalmam nyílt lopva megfigyelni őt, megtettem. Aznap, amikor Dewayne leült mellém az ebédnél, valóságos hősként néztem fel rá. És azóta többször is közbelépett, hogy megmentsen. Ennek a fiúnak a közelsége, aki teljes életnagyságban mindig ott termett, amikor segíteni kellett, furcsa dolgokat indított el a szívemben, olyan érzéseket, melyek fölött nem tudtam uralkodni. És bár igyekeztem lerázni ezeket az érzéseket, képtelen voltam rá. Igen, Dustin Falcóba voltam szerelmes, de eközben bálványként néztem fel a bátyjára, és ezt a tényt eddig csak önmagamnak mertem bevallani. Dewayne az a fajta jóképű srác volt, akit egy lány nem tudott nem észre venni. Másnap éjszaka, amikor az ágyamban feküdtem, és gondolatban Dewayne-ről fantáziáltam (mivel ez volt az egyetlen alkalom, amikor engedtem, hogy gondolatban megcsaljam a barátomat a saját bátyjával), meghallottam a sziréna hangját. Sea Breeze-ben az ember nem hall gyakran sziréna-hangot. Kicsi város a miénk, és a mentőautók, rendőrautók és tűzoltók ritkán indulnak el egyszerre ugyanarra a helyszínre. De minél inkább felerősödött a zaj, annál súlyosabbnak tűnt. Kikeltem az ágyamból, és az ablakhoz lépve lenéztem az utcára. Hallottam a szirénákat, de nem láttam semmit. Csak annyit tudtam, hogy valahol itt vannak a közelben. A hang nem halkult el, inkább felerősödött, ahogy még több szirénázó jármű csatlakozott. Magam köré csavartam a takarót, és leültem az ablak elé, hogy megvárjam, történik-e valami. Ekkora zajban úgysem tudtam volna elaludni, ezért úgy döntöttem, inkább elmondok egy imát valakiért, akinek ez most fontos lehet. A szüleim templomba járattak, és teljes szívemből hittem az ima erejében. Ahogy behunytam a szememet, abban a pillanatban kitárult a szobám ajtaja, majd amikor megfordultam, anyámat pillantottam meg, arcán iszonyatos rémülettel. Vajon apám már otthon van? Felálltam, és átjárt a félelem, ahogy a szemébe néztem. – Mi történt, anya? – kérdeztem. – Apa itthon van? Ugye, nincs még itt? Anyám bólintott. – Mindenki itthon van – szólalt meg, majd a szívére tette egyik kezét, és vett egy mély levegőt. – Nem ez… – Hirtelen elhallgatott, és behunyta a szemét. Elengedtem a takarót, ami a földre hullott. Nagyon megijesztett az anyám. – Anya, mondd már el, hogy mi a baj! – könyörögtem. Kinyitotta a szemét, és megláttam benne a felgyülemlett könnycseppeket. – Dustinnal történt valami, édesem. – Dustinnal? – kérdeztem, aztán hirtelen megkapaszkodtam az első dologba, ami a kezem ügyébe került. Anya bólintott. – Apád épp most beszélt telefonon a tiszteletessel. Már útban van Falcoékhoz. Dustin kocsija frontálisan egy fának ütközött… – magyarázta, de a hangja elfulladt. Frontálisan fának ütközött? De hogy történhetett ez? Hiszen két órával ezelőtt még együtt voltunk! – De ugye, nem esett baja? – kérdeztem, miközben a szirénák éles hangja sértette a fülemet. Hogyne esett volna baja, amikor annyi szirénázó autó ment ki érte? Anya megrázta a fejét. – Nem, Sienna. Dustin nincs jól. Dustin… meghalt, édesem.